Vízügyi Közlemények, 1985 (67. évfolyam)

3. füzet - Pálfai Imre: A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései

A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései 381 tekinthető, mert a vízrendezés fejlődésében jelentősebb változások csak az 1970-es évek végén kezdődtek. Az előttünk álló időszakban azonban egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a megváltozott körülményekre, és azoknak az elöntést vagy a lefolyást befolyásoló hatására. A belvízi mérések fejlesztését célszerű összekapcsolni a belvizek minőségének vizsgálatával is, mert a vizek hasznosítása szempontjából ez legalább annyira fontos, mint a mennyiségi vizsgálatok. A talajok nedvességkészletének vizsgálata mellett pedig a sóforgalom vizsgálatát is szorgalmazni kell. E feladatokra a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomások látszanak alkalmasnak. A belvízhidrológiai adatgyűjtést — a mezőgazdasági szervek — összekapcsolhatnák a gazdaságossági vizsgálatokhoz szükséges adatgyűjtéssel. 10. A belvizek előrejelzése A belvizek előrejelzési kérdéseivel több tanulmány is foglalkozott, de a gyakorlatban alkalmazható előrejelzési eljárást alig ismerünk. Az Alsó-Tisza-vidéki belvizek előrejelzésére 1978—82 között kidolgozott módszer kezdeti célkitűzése a téli—tavaszi maximális elöntés és a maximális napi lefolyás előrejelzése volt, mégpedig az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság teljes (8200 km

2-es) belvízgyűjtő területére vonatkozóan. Úgy gondoltuk, hogy a belvízvédelemre való felkészüléshez elsősorban az említett jellemzők előrejelzése adhat segítséget. A maximális elöntés és lefolyás adatait 1956-tól vettük számba, s azokat a belvizet elöidézö-befolyásoló főbb hidrometeorológiai tényezők értékeivel vetettük össze, a köztük lévő kapcsolatot regresszióvizsgálattal határozva meg. Jószerivel csak a „bemenő" és a „kimenő" adatokkal foglalkoztunk, s mélyrehatóan nem vizsgáltuk azt a bonyolult, nehezen számszerűsíthető vízháztartási folyamatot, amely a belvíz kialakulása előtt és alatt a légtérben, a felszínen és a talajban lejátszódik. E folyamatok néhány számszerűen is megragadható következményét azonban beépítettük modellünkbe. A középtávú előrejelzés érdekében az őszi-téli hónapok csapadékai és a talajvízállás együttes hatását vizsgáltuk a belvízi elöntésre és lefolyásra. Megállapítottuk, hogy a havi csapadékok közül döntő szerepe a novemberi, a decemberi, s különösen a januári csapadékösszegnek van, és meglehetősen szoros a kapcsolat a télvégi talajvízállással is. A meghatározott numerikus összefüggéseket 1981 óta alkalmazzuk előrejelzésre. A rövidtávú előrejelző módszer kidolgozásához az 1956—82 közötti 22 téli—tavaszi belvíz adatait használtuk föl, pontosabban a hóolvadásből keletkező első belvízhullám adataival számolunk. Vizsgálatainknál igyekeztünk minden olyan tényezőt figyelembe venni, amelyeket fontosnak tartottunk a belvíz kialakulása szempontjából, s amelyekre adatokat lehetett előteremteni 1956-tól. A befolyásoló tényezőket két fő csoportra osztottuk: a vízterhelés és a vízbefogadó-képesség csoportjára. Nem törekedtünk azonban a konkrét vízterhelés és vízbefogadó-képesség meghatározására, ami túl nehéz feladatnak tűnt, csupán egy-egy, ezekkel arányos mutatót akartunk előállítani. A vízterhelési mutató legfontosabb, kiindulásul választott tényezője a kritikus hóvastagság, az a hótakaró-vastagság, mely a belvízi elöntés kezdetekor fennáll. A belvízi elöntés a léghőmérséklet tartós 0 °C fölé emelkedésekor kezdődik, s ez az időpont a kezdete a hóvastagság erőteljesebb csökkenésének is. Mivel e három időpont nagyjából egybeesik, a kritikus hóvastagság elég jó közelítéssel megállapítható. A kritikus hóvastagság mellett — a hóban tárolt vízkészlet megismerése céljából — a hó térfogatsúlyát