Vízügyi Közlemények, 1985 (67. évfolyam)
3. füzet - Pálfai Imre: A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései
A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései 369 A lefolyási tényező évenkénti változását a Tisza-völgy egészére vizsgáltuk. Értéke a 1966—80. időszakban 0,025—0,163 között változott. Megállapítottuk, hogy az egyes évek lefolyási tényezője nagyon szoros kapcsolatban van a talajvízszint terep alatti mélységével (r = 0,94). Közöttük az alábbi összefüggés áll fenn: a' = 4,40 H m:3 6, (3) ahol a - az évi lefolyás tényező területi átlaga a Tisza völgyében; # m a - az évi közepes talaj vízállás terep alatti mélységének területi átlaga a Tisza-völgyben [m], A belvízi lefolyás éven belüli változáséinak vizsgálata azt mutatja, hogy a téli-tavaszi lefolyási csúcs leggyakrabban február végén-március elején alakul ki, a nyári csúcs pedig június-júliusban. A téli-tavaszi időszakban a belvízi csúcsok kialakulása általában megelőzi a folyók árhullámának tetőzését, a korábbi hóolvadás és az árhullámok hosszabb levonulási ideje miatt. Például a Tisza alsó szakaszán a legmagasabb vízállások leggyakrabban áprilisban következnek be. Nyáron viszont a belvízi és az árvízi lefolyások maximuma jobban egybeeshet. Ősszel határozott belvízi csúcsidőszak nem jelölhető ki. Ez általában a lefolyási minimumok évszaka. A lefolyási tényező éven belüli változásáról azt mondhatjuk, hogy azonos talajvízmélység esetén a nyári félévi lefolyási tényező értéke kb. fele a téli félévinek, de mivel nyáron rendszerint alacsonyabb a talajvízszint, mint koratavasszal, így a nyári félév lefolyási tényezője átlagosan egyharmada-egynegyede a téli félévinek. Az évi legnagyobb napi lefolyások tájegységenkénti statisztikai vizsgálatából (az 1966—80. évi adatokból) megállapítható, hogy pl. a 10%-os előfordulási valószínűségű értékek 0,6—4,0 mm/d közöttiek. A Tisza-völgyi átlag l,6mm/d. Néhány tájegységre vonatkozóan az évi legnagyobb napi lefolyások eloszlásgörbéjét a 4. ábrán mutatjuk be. Az évszakonkénti vizsgálatokból az derül ki, hogy — ugyanazon előfordulási valószínűség mellett — a nyári lefolyási csúcs kb. fele a téli-tavaszinak, az őszi pedig kb. negyede. A lefolyás tartóssága a téli-tavaszi időszakban nagyobb belvizeknél — a lefolyási csúcsértéknek a felénél átlagosan kb. 30 nap, negyedénél kb. 60 nap. Nyári és őszi belvíznél a tartósság jóval kisebb, az előzőknek fele-harmada. A lefolyás csúcsértékeinek értékelésénél feltétlenül figyelembe kell venni a vízgyűjtőterület nagyságát, ugyanis a vízgyűjtőterület növekedésével — egyébként azonos adottságok mellett — a fajlagos lefolyás csökken. Irodalmi adatok szerint a fajlagos lefolyás fordítottan arányos a vízgyűjtőterület 0,16—0,50 kitevőjű hatványával. E kapcsolat pontosabb meghatározása a sok egyéb befolyásoló (zavaró) tényező miatt nagyon nehéz. A viszonylag egyöntetű adottságokkal rendelkező, de az átlagosnál keskenyebb alakú és nagyobb terepesésű Fehértó-Majsai kísérleti vízgyűjtőn (VITUKI) a kitevő értéke — számításaink szerint — kereken 0,50. A probléma megnyugtató tisztázása szélesebb körű, s behatóbb vizsgálatokat igényel. 5. Nagy térségek vízrendezés-fejlesztésének alapelvei Síkvidéki területeink vízrendezése sokáig meglehetősen egyoldalú volt, jóformán csak a belvízi főcsatornák, esetleg az elsőrendű mellékcsatornák fejlesztésére és szivattyútelepek építésére (bővítésére) irányult. Az 1960-as évek közepén érlelődött meg az a felismerés, hogy a belvízkárok legfőkébb az üzemi és a belterületi vízrendezés elhanyagoltságából erednek, tehát ezen a téren is javítani kell a helyzetet, s jobban ki kell használni a tározási lehetőségeket is.
