Vízügyi Közlemények, 1985 (67. évfolyam)

1. füzet - Bruhács Jenő: A nemzetközi vízjog kodifikációja

A nemzetközi vízjog kodifikációja • 131 A nemzetközi vízügyi vitákkal kapcsolatos hagyományos vita így új dimenziót kap. Ezután már aligha lehet szó a területi szuverenitásra alapított ellentmondó igények hangoztatásáról, inkább az általános jellegű nemzetközi vízjogi szabályok értelmezése és alkalmazása kerül előtérbe. Ez természetesen annak függvénye, hogy egy nemzetközi vízügyi vitában a nemzetközi jog egyáltalán milyen szerepet játszhat. 2.2. A kodifikáció és a nemzetközi vízügyi szerződések A kodifikáció eddigi menete világossá tette azt, hogy a nemzetközi közösség és az NJB a vízügyi szerződések megkötését tartja a nemzetközi vízügyi kapcsolatokat rendező nemzetközi jogalkotás legmegfelelőbb módjának, eszközének. Ezt az állásfoglalást több tényező (pl. a nemzetközi szerződések általános preferenciája) mellett elsősorban az motiválta, amit a különböző nemzetközi vízrendszerek egyediségének neveznek. Ez a posztulátum ismételten felbukkan a kodifikációs anyagokban. A kodifikáció kiemelte azt a hasznos szerepet, melyet a nemzetközi jog általános elvei a nemzetközi szerződések megkötésében játszhatnak (A/CN 4/348). A tárgyaláson részt vevő államok jogainak és kötelezettségeinek bizonyos mértékű meghatározottsága ugyanis elősegítheti azt, hogy a tárgyalások meghatározott kezdőpontról induljanak, a tárgyalások során részben ezek szabatosítása, konkretizálása, illetve kiegészítése valósul meg. Az NJB nem tesz ugyanakkor említést az általános elvek további lehetséges funkciójáról, a hatályos szerződések értelmezésében való felhasználásáról. A nemzetközi gyakorlat ismer olyan jogesetet is (Meuse folyó ügye, 1937-ben Belgium és Hollandia pere az Állandó Nemzetközi Bíróság előtt), ahol elzárkóztak az általános szabályok figyelembe vételétől (C. P. J. I. A/B sorozat 70. sz.), mégis a francia-spanyol jogvitában (Lanoux-tó ügy) alkalmazott megoldás - a két ország vízügyi szerződéseinek a nemzetközi jog rendszerébe való beillesztése - felel meg inkább a nemzetközi szerződések értelmezésére vonatkozó szabályoknak. A kodifikáció és a vízügyi szerződések kapcsolatának további eleme a kodifikált szabályok jogi természetével függ össze. Az előtervezet (4. és 39. cikkek) - és a magánkodifikációk - egyértelműen e szabályok diszpozitivitásából indulnak ki. Ez annyit jelent, hogy az államok által kötött szerződések, az ún. rendszermegállapodások ellentétesek is lehetnek az általános szabályokkal, másképpen fogalmazva: ez utóbbiakból ki lehet szerződni. A rendszermegállapodások megkötésére vonatkozó teljes szabadság alkalmazása azonban nehézségeket okozhat akkor, ha kettőnél több rendszerállam osztozik a nemzetközi vízrendszeren. Bár kétségtelenül biztosított minden rendszerállam számára a szerződés megkötésében való részvétel, de egyáltalán nem biztos az, hogy erre minden érdekelt állam hajlandó, nem is szólva arról, hogy az adott kör egyáltalán nincs pontosan meghatározva. A vázolt tényállás, melyre a Nílus-völgy vízhasznosításának nemzetközi jogi szabályozása hozható fel példaként, számos jogi kérdést vet fel: - A részleges szerződés a szerződésen kívüli, ún. harmadik államok számára sem jogokat, sem kötelezettségeket nem keletkeztet (pacta tertiis nec nocent nec prosunt), ténylegesen az