Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

3. füzet - Csikász Sándor: Folyószabályozás a Közép-Tiszán

390 Csikász Sándor Szabályozási szempontból nem mellőzhető például az a tény, hogy a nagyvízi szabályozás alkalmával és agyagtalajokban végzett egyenes átmetszések ma is egyenesek, azokat a folyó eddig megbontani nem tudta (Iványi 1948). Annak megállapítására, hogy melyek a legjellemzőbb mederalakok 81 db V. O. keresztszelvényt és számos építési munkához készült mederfelvételt vizsgáltunk meg. Három forma jól elkülöníthető (4. ábra) és a keresztszelvények besorolhatók ezek valamelyikébe. A vizsgálatból és a gyakorlati tapasztalatokból levonható következtetések: - a Közép-Tiszán leggyakrabban előforduló szelvénytípus a 80 m fenékszélességü (a fenék lejtése egy irányba legalább 1 :40 arányú) és 150-180 m mederszélességű szelvény (a vizsgált keresztszelvények 46,9%-a); egyébként minden egyoldali helyes mederszabályozás legalább ilyen típusú szelvényt szolgáltat; - a mederpartok magasságában mért szélesség az elfajult szelvényekben (szabályozatlan szakaszok) 180-200 m és néhány agyagos talajba épült szelvénynél 130-140 m; - a kritikusnak ítélhető, nagy fenékszélességű (a fenék vízszintes, vagy közel vízszintes) mederszakaszok a mederanyag változása miatt ugyanúgy megtalálhatók átmenetekben és egyenesekben, mint ívekben, tetőpontban (a vizsgált 81 keresztszelvényből 30,9% bizonyult ilyennek); -a telt mederhez tartozó mederszélesség egy-egy szelvényben és szélső esetben 30-50 m-t is változhat 5-10 éven, belül a vízjárás függvényeként, ebből következően változik a többi paraméter is (partok épülése és szakadása). 3. A vízjárás jellemzése A Közép-Tisza éven belüli vízjárását a két duzzasztómű létesítése megváltoztatta. Az 1978-as év egymást követő árhullámai (5. ábra) vizsgálatánál mutatták ki először, hogy a két vízlépcső hatása az alkalmazott üzemrendek mellett milyen árhullám-alakváltozást idéz elő a Kisköre alatti folyószakaszon. A korábbi üzemrend szerint (Kollár-Szabó 1978) az árhullám apadó ágában 87,50 m A. f. vízállásnál kezdték meg a duzzasztást és emelték 88,50-89,00 m A. f. szintre. Az 1981 óta érvényben lévő üzemrend (Lévai-Szabó 1981) az árhullám utáni duzzasztást 88,40 m A. f.-i szintnél írja elő megkezdeni, mellyel elönyösebb helyzetet teremt az alvízi meder szempontjából a korábbiakhoz képest. Ennek hatásaként és ettől kezdve az alvízen a természetesnél gyorsabb az apadás. (Az üzemrend napi 0,60 m apadást engedélyez, amelyet azért alkalmaznak, hogy a duzzasztási szintet mielőbb elérjék.) A hullámterekről a természetes apadás viszonyaitól eltérően gyorsabb a víz visszaáramlása a mederbe, eróziós hatások észlelhetők. Az apadás akkor válik veszélyessé, amikor a vízszintsüllyedés a mederpartéi alatt is ugyanolyan ütemben folytatódik 3-6 napig, vagyis a vízzel telt meredek rézsű rövid idő alatt elveszti vízoldali támasztékát és leszakad, lesuvad. Az 1200-1300 m

3/s nagyságrendű árhullámok - amikor mindkét vízlépcső tartja felvízi vízszintjét és úgy engedi tovább az érkező természetes vízhozamot - gyorsabban vonulnak le a szakaszon - mint csatornázatlan állapotban. Ennek bemutatására példaként az 1981. július-augusztus között és az 1938 augusztusában (még csatornázatlan állapotban) levonult árhullámokat választottuk (6. ábra). A két, Vásárosnaménnyal azonosan tetőző árhullám képe mutatja, hogy a tározók módosíthatták a hullám levonulási sebességét a Kisköre alatti szakaszon. Az ábra