Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: Az átlagos lefolyás meghatározása a folytonos mezők elvének alkalmazásával

Az átlagos lefolyás meghatározása a folytonos mezők elvének alkalmazásával 379 a csapadékhoz viszonyított aránya fokozatosan növekszik és 850 mm-es csapadék esetén eléri 200 ± 10:850 = 0,235 ±0,01 értéket. Efölött a határ fölött minden többlet csapadék közvetlen lefolyást ad (AR = R-200 = AP = P-850). 4. Következtetések A dunántúli vízfolyások 74 szelvényének észlelések alapján meghatározott (illetőleg négy esetben becsült) sokévi átlagos lefolyási adatait elemezve igazolható volt, hogy jogos a folytonos mező elvének alkalmazása a lefolyási vizsgálatokban, hiszen ezek a paraméterek minden esetben a szelvény fölötti vízgyűjtő véletlenjelleggel változó felületi adottságait összegzetten juttatják kifejezésre. Ennek a szemléletnek az alapján világosan értelmezhetjük a fajlagos lefolyás területi változékonyságát, és a terület méretének csökkenésével növekvő bizonytalanság számszerű jellemzése érdekében meghatározhatjuk a várható szórást a vízgyűjtő kiterjedésének függvényeként. A gyakorlati feladatok megoldásának segítése érdekében meghatároztuk a Dunántúl teljes területét lefedő - kivéve a kisesésű felszínnel jellemezhető és ezért gyakorlatilag természetes felszíni lefolyással nem rendelkező Kisalföldet és Mezőföldet - 12 vízgyűjtőterületi egység sokévi átlagos fajlagos lefolyásának törzsértékét, a terület átlagos adottságait jellemző paramétert. Ez a fajlagos érték tervezési alapadatként felhasználható, hiszen a kérdéses vízgyűjtő bármelyik szelvényében a sokévi közepes vízhozam várható értéke a fajlagos lefolyás törzsértékének és a szelvényhez tartozó részvízgyűjtő területének szorzata. Az adatok részletes feldolgozásával lehetővé vált az is, hogy számszerű tájékoztatást adjunk a tervezés számára a véletlen jellegű felületi változékonyság okozta bizonytalanságról. Minden olyan szelvényben, amelynek vízgyűjtője az 1 000 km

2-t meghaladja, az elmondottak szerint számított közepes vízhozam minden fenntartás nélkül elfogadható tervezési adatként. Ebben a tartományban a tényleges adatok középhez viszonyított szórása mindössze 7...8% és így nem valószínű, hogy bármely szélsőséges adat eltérése a középtől meghaladja a 15%-ot, ami a hidrológiai vizsgálatokban általában még elfogadható mértékű hiba. Kisebb vízgyűjtőt vizsgálva a várható (közép) érték változatlan ugyan, azonban a bizonytalanság növekszik: a szórás 400 km

2-es vízgyűjtő esetében 12%, a 100...400 km

2 közötti tartományban 16%, az ennél kisebb területeken pedig már meghaladja a 30%-ot. A szélsőséges eltérés a szórás kétszeresére becsülhető, ezért a törzsérték használatával elkövethető legnagyobb hiba az említett mérettartományokban már 24%, illetve 32%, a 100 km

2 alatt pedig meghaladja a 60%-ot és 25 km

2-es vízgyűjtőn elérheti a 100%-ot is. Nyilvánvaló, hogy a 400.. .500 km

2-nél kisebb vízgyűjtők esetében a lehetséges hiba mértéke már meghaladja azt a határt, amit a hidrológiában még általában elfogadható bizonytalanságnak tartunk. A jövőben tehát olyan modell meghatározására kell törekedni, amely a vízgyűjtő felületének változó adottságait figyelembe véve, determinisztikus kapcsolatot ad a kérdéses terület legjellemzőbb paraméterei (csapadék, lejtés viszonyok, művelési ágak aránya, stb.) és a tényleges, valamint az átlagos lefolyás különbsége között. A nagyszámú adat elemzése lehetővé tette nemcsak a sokévi közepes fajlagos lefolyás várható értékének becslését, hanem annak meghatározását is, hogy az egyes évek egyedi értékei milyen mértékű időbeli változékonysággal követik egymást. Megállapítható volt, hogy az egy-egy szelvényt jellemző évi vízhozamadatokból aíkotott halmaz eloszlá-