Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

HOZZÁSZÓLÁS Szilágyi Ferenc: A klorofill mérés módszereinek összehasonlítása c. cikkéhez (Megjelent a Vízügyi Közlemények 1982. évi 1. füzetében a 85-99. oldalon) TEVANNÉ BARTALIS ÉVA 1 A vízügyi gyakorlatba 1973-ban vezették be a klorofill meghatározás (Felföldy 1974) módszerét. Az a-klorofill tartalom felszíni vizeink biológiai vízminősítésénél a trofitás egyik tulajdon­sági paramétere, mely az elsődleges szervesanyag-termelést végző algaállomány mennyiségé­nek legegyszerűbb becslésére szolgál. A víz térfogategységében található a-klorofill mennyisége alapján Felföldy (1974) besorolása szerint atrofikus és hipertrofikus állapot (0,0-800 mg/m 3 a-klorofill) között kilenc fokozatot különböztetünk meg. A módszer rutinszerű alkalmazásával az elmúlt 10 évben meglehetősen nagy adatbázis gyűlt össze. Az algákban található fotoszinte­tikus pigmentek mennyiségének rendszeres mérésével kapott adatok felszíni vizeink trofitási viszonyaiban bekövetkező változások és egyéb környezeti tényezők (vízmennyiség, nitrogén és foszfor formák, oldott oxigéntartalom, a víz szervesanyag-tartalmára utaló kémiai oxigén­igény) figyelembevételével értelmezhetőbbé váltak. Szilágyi (1982) felhívja a figyelmet arra, hogy az a-klorofill mérésekor a mintákban a klorofill bomlástermékek (feopigmentek) jelenlétét nem vesszük figyelembe, holott a tavak, folyók vizében a pusztuló fitoplanktonból és a felkeveredett mederüledékből jelentős mennyi­ségű klorofill bomlástermék kerül a vízbe. A kutatások szerint a feopigmentek zavaró hatása sokkal nagyobb lehet, mint a pigment kivonatban kisebb mennyiségben előforduló b- és a-klorofillé. Ezért a törekvés az, hogy az a-klorofillt és a feopigmenteket egymás mellett határozzák meg. Szilágyi ( 1982) tanulmányában a külföldön elterjedt spektrofotometrikus eljárások közül Tett-Kelly-Hornberger (1975, 1977) módszerét némileg módosítva az a-klorofiil és a-feofitin koncentrációjának spektrofotometrikus mérésére a savazásos technikát ajánlja, melynek lénye­ge, hogy a pigment kivonat fényelnyelését mérjük az a-klorofill spektruma vörös maximumá­nak helyén savazás előtt és ásványi savval való savazás után. Gyenge savazásra ugyanis gyorsan és kvantitatíve a-feofitinné alakul át az a-klorofill és az átalakulást a spektrum vörös maximumának helyén a fényelnyelés csökkenése kíséri. A jelenség kémiai háttere a Mg-ion kihasadása a klorofill molekula porfiringyűrűjéből. A pigmentkivonatban az a-klorofill és az a-feofitin koncentrációját a mért extinkció értékekből az a-klorofill és az a-feofitin specifikus abszorbciós koefficienseinek figyelembevételével számoljuk, a pigment koncentrációkat az eredeti minta egységnyi mennyiségére vonatkoztatjuk (mg/m 3). A vízügyi gyakorlatban kipróbálásra ajánlott módszert 1982 januárjában vezettük be az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság laboratóriumában és vizsgálataink tapasztalatai­ról az alábbiakban számolunk be. ' Tevanné Barialis Éva oki. biológus, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDT VÍZIG, Győr) hidro­biológusa.

Next

/
Thumbnails
Contents