Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Bedekovich Lőrinc, a Jászkunság első vízépítő mérnöke 275 azonban kritikus helyzet alakult ki. Építés közben sikeresen árvédekeztek. A Mirhó-fok végleges gátjának építését 1787 tavaszán fejezték be. Rendszeres karbantartásáról Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton városok közereje gondoskodott. Az építés és fenntartás költségeihez arányosan hozzájárultak a szomszédos vármegyék is. Ugyancsak 1784-ben terjesztette a Kerületek közgyűlése elé Bedekovich a Kiskun kerület töltéseinek és útjainak rendszeres javítására vonatkozó javaslatát is. A közgyűlés a tervet elfogadta (SzML 1784/2). Bár mindhárom kerület vízügyi és egyéb műszaki ügyeivel foglalkozott, munkaidejének legnagyobb részét azonban a Jászság és Nagykunság ősi mocsárvilágának rendezése kötötte le. Az előzőekben vázlatosan ismertetett javaslataiból és terveiből is kiolvashatók a helyszíni viszonyokhoz alkalmazott vízrendezési elemek együttes alkalmazása: mocsarak lecsapolása, árvízi kiöntések megakadályozása, a „fokok"-ban épített gátak, a folyók kanyarjainak átmetszése, a vízimalmok káros duzzasztásainak megszüntetése, az utakon való közlekedés javítása. A szomszédos megyékkel közös érdekű vízrendezési ügyekben (mint a Regulatio fluviorum és Regulatio molarum) szakvéleményadással közreműködtek Balla Antal és Litzner János vármegyei mérnökök is. Az ilyen terveket a helytartótanács saját mérnökével is felülvizsgáltatta a hely színén is. A helytartótanács az érdekelt törvényhatóságokkal előzőleg egyeztetett terveket hagyta jóvá. Ez az „engedélyezési eljárás" természetesen sok időt igényelt. A Zagyva- és a Tarna-völgy vízrendezésének tervét, Sax Zakariás, az Építési Igazgatóság adjunktusa, 1794-ben helyszínelte és szakvéleményezte; a helytartótanács 1795 májusában hagyta jóvá a Jászság nagyfontosságú vízrendezési terveit (MSzL 1795). Ennek részletei tartalmazták a Jászberény-Dósa-Mihálytelek közötti „jászsági teknő" vadvizeinek rendezését és Jászfényszaru-Tarnaörs-Szolnok közötti tizenhárom zagyvai, ill. tarnai vízimalom szerkezetének egységes előírás szerinti átalakítását. A HoltTarna Dósa melletti elzárása ügyében - a helytartótanács további vizsgálatot tartott szükségesnek. Bedekovich tervezői szakértelmének és vízépítőmérnöki tehetségének elismerését jelenti, hogy Sax Zakariás szakvéleményében elfogadta azokat a lényeges vízrendezési megoldásokat, amelyek megvalósítására Bedekovich kezdettől fogva törekedett. Fáradhatatlan munkásságának érdeme, hogy a Jászság vizeinek és vízimalmainak a 18-19. század fordulóján már a helytartótanács által jóváhagyott rendezési terve volt. Bedekovich a helyi gazdálkodási igények és vízrajzi viszonyok alapján alakította vízrendezési terveit: a vízimalmok szerkezeteinek átépítését, az árvízvédelmi gátakat, lecsapoló csatornákat, az úttöltéseket és hidak építését. Az érdekelt községek (közösségek) vállalták, hogy a rájuk kiszabott részt saját anyagi és fizikai erejükkel megépítik. Legeredményesebb volt a kiosztott földmunkák végrehajtása. A malmok átépítése azonban évtizedeken át akadozott. Bedekovich a Jászkunság minden helységének vízpanaszával kapcsolatban tervet dolgozott ki. Joggal írhatta 1817-ben, csaknem negyvenévi vízrendezői munkája után, a kerületi gyűlés elé terjesztett beszámolójelentésében: „...hogy ő azokon (a terveken) kívül, amelyek iránt már régi intézetek (intézkedések) tétettek, munkában is vannak, semmi új Canalist nem gondolhat, nem is tervezhet azon kívül, hogy a Holt-Tarna torka ...a Mirhó példája szerint erőssen töltessen meg". Továbbá „...a karcagi Zádor-ág