Vízügyi Közlemények, 1984 (66. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
A gátak történelméből 139 Év Magasság [m] i. e. 750 3 i. e. 600 7 0 10 i. sz. 200 18 i. sz. 1100 19 A gátépítések, a spanyolok megjelenése után folytatódtak Amerikában. Természetesen előnyben részesítették a kőből épült gátakat. így pl. 1572-ben Franciscus de Toledo spanyol alkirály elhatározta a Potosi városka mellett lévő ezüstbányák jobb kitermelési lehetőségének biztosítása érdekében egy nagy tározó, a Chalviri gát létesítését. A kőből épített gát 8,5 m magas volt, 226 m hosszúságúra készítették. A gát alatt ércőrlő malmok voltak. Ezt követően határoztak úgy, hogy a Chalviri gátból látják el Potosi városkát vízzel és további kisebb gátakat létesítenek az érc-zúzók számára. Összesen tíz gát épült a környéken 3-tól 8 m-ig terjedő, átlagosan 5,6 m magassággal. Hosszúságuk 64-től 500 m-ig terjed, térfogatuk 0,05 és 0,43 millió m 3 között volt. Ezzel elkezdődött a spanyolindián gátépítkezés. A tíz gát egyikét, a San Ildefonsó-t, egy árhullám lerombolta s rendkívüli károk keletkeztek Potosiban. Tekintettel arra, hogy csak a Szent Ferenc templom maradt meg érintetlenül, a babonás nép „istencsapás"-t látott az eseményben az indiánok ezüstjének eltulajdonítása miatt. 1730-ban épült az Arroyo - Sancillo folyón egy 11 m magas és 175 m hosszú gát, aminek a magját egy 2,80 m vastagságú kőfal alkotta. Ezt a gátat 1940-ben megemelték és elérték a 6 millió m 3-es tárolt víztömeget. 1760-ban több gát épült, így a Rio-Grandé-n a Natillas (12 m magas, 100 m hosszú), ami jelenleg is üzemben van. A 23,5 m magasságú, 177 m hosszúságú Pabellon kőgát ugyancsak üzemel. 1765. és 1775. között még további öt jelentősebb gát épült ezen a területen, az előzőekhez közel álló műszaki jellemzőkkel. Az öt gát közül kettő napjainkban még mindig ellátja a feladatát. * * * A XX. század a vasbeton építkezések korává lett. A tervezők alkotási lehetőségeit a vasbeton építmények alkalmazása szinte korlátlanná tette. A betonból építhető szerkezetek méretei vetekszenek a piramisokéval. A vasbeton szerkezetek állékonysági szempontból eddig jól vizsgáztak, csak néhány - elsősorban francia - héjszerkezetű vasbeton gát törését jegyezte fel ez ideig a technika története.