Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

1. füzet - Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás fejlődése. II. rész

66 Dóka Klára személyzete részben a volt vízrajzi osztályból, részben pedig a Kikötő Kormánybiztosság munkatársaiból tevődött össze. Első vezetője a vízrajzi osztályról Zuber Ferenc volt, majd később Dieter Jánost nevezték ki, aki — mint mondtuk — előbb a kikötőnél dolgozott. Rajta kívül az első években Lampl Hugó, Havaida Ede, Franz Alfréd, Félegyházi Pál, Rónay László tevékenykedett. Az 1930-as években a vízügyi igazgatás területén a legfontosabb lépés az Országos Öntözésügyi Hivatal megszervezése volt. Nyilvánvaló volt, hogy az Alföld aszályos területeinek öntözését csak állami segítséggel épült öntözőcsatornákkal lehet megoldani, ami országos beruházást igényel. 1932-ben a Földmívelésügyi Minisztériumban hármas öntözési bizottságot hoztak létre, amely a gazdaságosság oldaláról vizsgálta a kérdést (OL К 184. 1932—38—56212). Kísérleteik eredményei alapján a kormány 1936-ban 5 millió pengőt engedélyezett a munka megindításához, majd Trümmer /írpádjavaslatára 1937-ben a feladat végrehajtására létrehozta a megfelelő szervezetet (OL К 184. 1937—38—66257). Az Országos Öntözésügyi Hivatal közvetlenül a minisztertanács fennhatósága alatt állt, de a kapcsolatait a Földmívelésügyi Minisztériummal mindvégig megőrizte. A hivatal élén az elnöki tisztet — politikai meggondolásokból — Kállay Miklóssal töltötte be a kormány, aki funkcióját 1942-ig, miniszterelnöki kinevezéséig megőrizte. A tényleges irányítás helyettesére, Lampl Hugóra maradt. Hozzá hasonlóan a Vízrajzi Intézetből és a Soroksári Duna-ág Munkálatainak Kirendeltségétől egy sor mérnök jött át az új hivatalba (Freytag Ferenc, Paunz Rezső, Filep Lajos, Benedek Pál és mások), (OVL II. 2.a. 1965/1937, 9/1942). Az Öntözésügyi Hivatal 1937—41 között elnöki, tervezési építési, vízhasznosítási, kisajátítási osztályokból és számvevőségből állt. 1941-ben tanulmányi osztályt szerveztek, a vízhasznosítási osztályt pedig kettéválasztották: vízhasznosítási gazdasági, és műszaki osztályokra (Dóka 1978). A szakhivatalok között említést érdemel még az 1942-ben létesített Vízerőügyi Hivatal, amelynek feladata a vízerők nyilvántartása, műszaki és gazdasági szempontú tanulmányozása, fejlesztési tervek készítése volt. A hivatal első vezetője Mosonyi Emil és utána Benedek Pál lett, aki korábban az Öntözésügyi Hivatal tanulmányi osztályát vezette. A háború miatt azonban az érdemi tevékenység e területén is minimális volt (Magyarország Tiszti Cím- és Névtára 1942, OVL II. 2.a. 1238/1942). Az 1930-as években újra működött több ideiglenes kirendeltség és építésvezetőség is (pl. A Sajó szabályozásánál, a Sió mederbővítésénél, a békésszentandrási vízlépcső építésénél), 1940-ben pedig az Országos Árvízvédelmi Kormánybiztosságot hozták létre, amely kezdetben a Belügyminisztérium, majd a Földmívelésügyi Minisztérium felügyelete alatt még a felszabadulás utáni években is működött (OVL II. 4.). A két világháború között nem került sor egységes, az egész vízügyet átfogó törvény kiadására. A legfontosabb feladatokat Sajó Elemér (1931) foglalta össze. írását „kerettervének tekintette, amely figyelembe véve az ország területi változásait, a rossz gazdasági helyzetet, ugyanakkor a vízépítéssel kapcsolatos igényeket is, áttekintést adott a vízügy egészéről. Fő feladatként jelölte meg a kísérleti és tudományos munkát, a nemzetközi feladatok ellátását, az állami és társulati munka összehangolását, a tervező mérnökök számának növelését, a vízügyek egyesítését a Földmívelésügyi Minisztériumon belül: mindenekelőtt a közegészségügyi mérnöki szolgálat visszahelyezésével. A korlátozott pénzügyi viszonyok és személyi feltételek ellenére tehát az ágazaton belül kialakult az egységes koncepció, és az már nem Sajó Eleméren múlott, hogy az 1940-es évek közepére mind távolabb estek annak megvalósításától.