Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

1. füzet - Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás fejlődése. II. rész

A vízügyi szakigazgatás fejlődése 57 A feladatok ellátásához növelték a folyammérnöki hivatalok létszámát is. Az 1880as években már 16 folyammérnöki hivatal volt, 60 műszaki alkalmazottal. Növelték a műszaki szervezetet azáltal is, hogy egy-egy állami építkezés irányítására ideiglenes jelleggel működő kirendeltségeket, felügyelőségeket hoztak létre. Ilyen volt például a Szentesi Ideiglenes Töltés Építő Hivatal, amely 1882—87 között a várost körülvevő töltések építését irányította. 1884-ben alakult meg a Tiszai Állami KotrásokFelügyelősége, amely a szabályozási munka befejezése után, megerősített kotróparkkal, külön állami költségvetésből látta el feladatát. A Felső-Duna és a főváros környéki Duna-szakasz szabályozását szintén ideiglenes hivatalok irányították. A fővárosi Dunaszabályozási Felügyelőség Klasz Márton és Bodoky Lajos vezetésével 1870—81 között, a Felső-Duna Szabályozási Müvezetőség Keczkés Sándor irányításával 1885-től működött. Mindkettőt közvetlenül a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium irányította (OVL VI. 111, 115). A legfontosabb változás az egységes vízrajzi szolgálat megszervezése, és ezzel együtt a minisztériumban a Vízrajzi Osztály 1886. V. 1-el való létrehozása volt, amelynek első vezetője Péch József lett. Az 1850-es évektől létesített folyami mérőállomások főként a hajózás érdekeit szolgálták, és gyakorlatilag csak a Dunáról gyűjtöttek adatokat. Különféle szempontok szerint foglalkoztak vízrajzi mérésekkel a társulatok is, azonban a vízszabályozások sikere érdekében az országosan egységes vízrajzi munka feltétlenül szükségessé vált. Az osztály feladata a vízállás adatok rendszeres gyűjtése, közzététele, a folyókon vízmércék felállítása és a vízjelzőszolgálat volt. Rendszeresen mérték a lehullott csapadékot. Ezen kívül foglalkoztak vízrajzi magasságméréssel, medernyilvántartásokat vezettek, ami főként az egyes szabályozott folyószakaszokon, az átvágásoknál volt fontos 2. Vízügyek a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumban A vízügyi szakigazgatás történetében a kiegyezés utáni korszakban egyik legfontosabb lépés a kultúrmérnöki intézmény létrehozása volt. A kultúrmérnökség — gyakorlatilag előzmények nélkül — igen gyors fejlődést ért el az állam támogatásával, aminek a műszaki tényezőkön kivül gazdasági okai is voltak. Az 1870-90-es években Európa mezőgazdaságát a gabonaválság új utakra késztette. Az Egyesült Államokból és Oroszországból igen sok gabonát szállítottak a kontinensre, és ezért Európában az intenzív földművelésre, a gabonánál gazdaságosabb cikkek termelésére kellett áttérni. A gabonaválságot követte a filoxéra pusztítás, amely a magyarországi bortermelést a korábbi 20%-ára vetette vissza. Egyidejűleg csökkent a gyapjú ára is, és egyre nehezebb volt az értékesítés a tengerentúli konkurrencia miatt. A mezőgazdaságban történt termékváltás a víz mezőgazdasági hasznosítását igényelte. Erre az időre már az állami folyószabályozások jórésze befejeződött, az újjászerveződött társulatok biztosítani tudták a védmüvek fenntartását, és kezükbe vették a belvíz-levezetés, valamint az állami szabályozás alá nem tartozó, de még jelentős folyók ügyét. A volt ártereken megtelepedett, az 1870-es években már számszerűen is növekvő lakosság teljes értékű termőföldként kívánta birtokba venni a területet. Nyári szárazság idején szükség volt a csapadék pótlására, a társulatokon kívüli területeken kisebb-nagyobb vízborítások lecsapolására, és megoldatlan volt a kisebb vízfolyások rendezése is. A birtokosok helyi problémáihoz közvetlenül kapcsolódó vizimunkálatok szükségessé tették, hogy a vízügyi szolgálatba műszaki és gazdasági ismeretekkel egyaránt rendelkező mérnökök kerüljenek.