Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)
4. füzet - Breinich Miklós-Nagy László-Szántó Miklós: A dunai vízlépcsőrendszer koncepciójának kialakulása
A dunai vízlépcsőrendszer koncepciójának kialakulása 485 A Duna hazai vízkészlet-gazdálkodási jelentőségét növeli, hogy a vízkészlet mennyiségének évenkénti ingadozása viszonylag kicsi és a használók szempontjából kedvező az éven belüli eloszlás is. A hazai szakaszon észlelt évi vízmennyiség legkisebb értéke 40 • 10 9 m 3, a legnagyobbé 90 • 10 9 m 3. Ezeknek átlagosan a fele nyáron (áprilistól-augusztus végéig) folyik le. A vízkészletek ingadozását a vízhozamok különböző valószínűségű tartóssága jellemezi. Az 1. ábra a nagymarosi szelvényre vonatkozóan mutatja be a vízhozamok statisztikai eloszlását a napi értékekre nézve a bal oldali, az évi legnagyobb, közepes és legkisebb hozamokra nézve a jobb oldali ábrán. Érdemes megjegyezni, hogy az idősorok elemzéséből a vízgyűjtőterületek és a mederben végbement, emberi beavatkozásokból eredő változások (pl. tározók, duzzasztómüvek, vízkivételek) hatása nem érzékelhető. A vízkivételeknek a közelebbi jövőben várható maximális értéke a Duna legnagyobb biztonságú, legkisebb értékű készletének közelítően negyedrésze. A fogyasztás mértéke egy nagyságrenddel kisebb, mint a készlet legkisebb értéke. A Duna vízkészletét nemcsak a mederből, hanem az azt alkotó kavicsos, homokos rétegekből kitermelhető, ún. partiszűrésü vízből is ki lehet termelni, amely tisztítástechnológiai szempontból előnyös. A Duna fejlesztésében vízkészlet-gazdálkodási szempontból is meghatározó jelentőségű a vízerőkészlet hasznosítása. A Duna teljes hosszán a folyó műszakilag hasznosítható vízerőkészlete kereken 8000 MW, az átlagos évben termelhető vízenergia pedig 44 millió MWó (ebből a hazai részesedés 700 MW, illetve 3,3 millió MWó, amely az ország energiatermelésének több mint 10%-a). Ez a vízerőkészlet vízlépcsők segítségével hasznosítható. A vízerőtelepen a turbinák víznyelőképességének mértékéig az érkező hozamokat folyamatosan, vagy megfelelő tározással szakaszosan lehet hasznosítani. A duzzasztás a hajózás lehetőségeit is fejleszti, mert egész éven át megfelelő vízmélységet teremt. A komplex hasznosítás lehetőségének az első feltétele a folyó szabályozása. A legfejlettebb szabályozási módszer a folyócsatornázás, így a Duna komplex hasznosítása is csak a Duna csatornázásával — az egyidejűleg több célt szolgáló vízlépcsők, vízlépcsőrendszerek építésével — valósítható meg. Ez a magasfokú folyószabályozás teszi lehetővé, hogy a Duna völgye az építés alatt álló Duna—Majna Rajna-csatornához kapcsolódva közvetlen összeköttetésbe kerüljön a már kiépült európai víziút rendszerhez és a nyugati tengeri kijáratokhoz (2. ábra). A Duna komplex hasznosításának alapvető célkitűzései tehát: — a vízerő-hasznosítás; — - a hajózás és a víziút fejlesztés; — az árvízvédelem és a folyamszabályozás; — a vízkészlet-gazdálkodás; — a vízgyűjtő infrastruktúrájának fejlesztése. A Duna hasznosítása az 1920-as években a Kachlet-i vízlépcső építésével kezdődött meg. Ez a létesítmény elsősorban vízerő-hasznosítási célt szolgált, a hajózási viszonyok javításában éreztette hatását a Duna német szakaszjin. A Duna felső szakasza hasznosításának koncepcióját az osztrák Dunai Erőmüvek RT dolgozta ki. E koncepció keretében épült meg az. elmúlt évtizedekben a közös NSZK osztrák Jochenstein-i vízlépcső, majd az Ybbs Persenbeug-i, Aschachi-i. Wallsee-i, Ottenscheim-i, Altenwörth-i. Abwinden Asten-i és Melk-i vízlépcső és épül a Greifenstein-i vízlépcső. A német szakaszon megépült a Bad-Abbach-i és a Regensburg-i vízlépcső is. Az alsó szakaszra tervezett vízlépcsők közül 1972-ben elsőnek román -jugoszláv közös beruházásban a Vaskapu vízlépcső valósult meg és már befejeződéshez közeledik az ehhez csatlakozó, ugyancsak közös román jugoszláv Vaskapu II. vízlépcső építése is.
