Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

4. füzet - Folyami vízlépcsők létesítésével kapcsolatos kutatások eredményei

Vízügyi Közlemények. LXVI. évfolyam 1983. évi 4. füzei FOLYAMI VÍZLÉPCSŐK LÉTESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KUTATÁSOK EREDMÉNYEI A vízigénynek a társadalmi-gazdasági fejlődést követő gyorsütemű növekedése nyilvánvalóvá tette, hogy a vízkészlet nem szabad jószág, hanem korlátozottan rendelkezésünkre álló természeti erőforrás, amellyel okszerűen gazdálkodnunk kell. A vízkészletet szállító folyó a vízigények kielégítésén túlmenően is egy-egy régió fejlődését meghatározó természeti tényező, hiszen vízjárása megszabja a környező területek mezőgazdasági hasznosíthatóságát, esése révén a lefolyó víztömeg folytonosan megújuló energiakészletet biztosít, mint környezet és tájelem a vízparti üdülés és a vízisportok kialakulását segíti. A folyók hasznosíthatóságával elérhető célok és a hasznosítás eszközrendszere a társadalmi-gazdasági célkitűzésekkel együtt alakult, fejlődött. Jelentősebb műszaki beavatkozás nélkül csak a természetes mederállapothoz és vízjáráshoz alkalmazkodó ártéri gazdálkodás valósítható meg. A fokozottabb területhasznosítás útját az ármentesítésen alapuló fejlesztés nyitja meg. Ezt követően a vízjárás helyi szabályozását, az energiakészlet fokozottabb kihasználását a folyócsatornázás, a duzzasztómüvek építése teszi lehetővé. A szabályozás teljessé akkor válik, amikor tározókkal oly módon avatkozunk egy vízfolyás életébe, hogy a természetes állapotban, időben véletlen jelleggel változó lefolyást a társadalmi szükségleteknek megfelelően módosítani tudjuk. A magyar Duna-szakaszon az ártéri gazdálkodást biztosító ármentesítési munkálatok a XIX. század elején-közepén indultak meg, és századunk közepére gyakorlatilag befejeződtek. A további fejlesztés célkitűzése a vízerőkészlet hasznosítása, a víziút átbocsátóképességének és a hajózás biztonságának növelése, a vízkivételek biztonságának fokozása, valamint költségeinek csökkentése. Ezzel egyidejűleg növelnünk kell az árvédelmi biztonságot és a mentesített területek kiterjedését, javítanunk kell a belvízi öblözetek vízrendezését, a mező- és erdőgazdaság érdekében pedig szabályoznunk kell a talajvízjárást. Ezek a célok a Budapest fölötti Duna-szakaszon már csak folyószabályozási eszközökkel érhetők el. Az elmúlt évek tapasztalatai világosan rámutattak arra, hogy a folyószabályozás hagyományos eszközeivel csak időben korlátozottan biztosítható a Gönyü feletti szakaszon a 2,50 m-es hajózási mélység. Az eséstörés környezetében jelentkező mederemelkedés a jelenlegi hajózási viszonyok fenntartásához is évente nagymennyiségű kotrás elvégzését és folyószabályozási kőművek építését teszi szükségessé. A folyó csatornázásával nemcsak ezek a költségek takaríthatók meg, hanem elérhető, hogy nagy átbocsátóképességű -- a 3,50 m-es merülési mélységet biztosító — víziúttal kapcsolódjunk a kialakuló kelet-nyugati európai víziút-hálózathoz. A Budapest fölötti Duna-szakasz csatornázásával a Duna magyarországi, közel 5 milliárd kWh átlagos évi elméleti energiakészletének mintegy 40%-a hasznosítható. A vízerő-hasznosítás jellemző tulajdonsága, hogy — nyersanyaga folytonosan megújul,