Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények. LXVI. évfolyam 1983. évi 4. füzei ÁRAMLÁS ÉS VÍZMINŐSÉGI JELLEMZŐK KAPCSOLATA A BALATONON DR. HOFFMANN ISTVÁN

1 és DR. RÁKÓCZI LÁSZLÓ

2 A Balatonon, főként a Keszthelyi-öbölben, elsősorban a kotrásokkal kapcsolatosan az utóbbi öt évben új lendületet kaptak az áramlási sebesség- és iránymérések. E hidraulikai paraméterekkel egyidejűleg egyes vízminőségi jellemzőket önműködő készülékkel mintavétel és laboratóriumi eljárások nélkül - a helyszínen is lehet mérni. E vizsgálati módszer igen nagy előnye, hogy a vízminőség tér- és időbeli alakulásánál az áramlási feltételeket is figyelembe veszi. A Balatonon 1982 nyarán került sor az első összehangolt méréssorozatra. 1. Áramlási irány- és sebességmérések Tavak belső áramlásait, ha a hozzá- és elfolyás a tó teljes víztömegéhez képest kicsiny, kizárólag a szél kelti életre. Olyan helyszínrajzilag tagolt tavon, mint a Balaton és olyan domborzati adottságok mellett, mint amilyenek az uralkodó szélirány felőli oldalon, a Balaton E-i partján találhatók, a tó felett igen változatos szélviszonyok állnak elő. A szélsebesség délelőtti növekedése és délutáni csökkenése - időjárási frontok betörésétől eltekintve - elég szabályos ritmusú, a szél iránya viszont igen gyakran és rövid idő alatt változik. A víz felszínközeli rétegei másként követik a szélirány változásait, mint a mélyebb rétegek, ezért az áramlási irányokat és sebességeket nem egyetlen mélységben, hanem a vízmélységtől függően két-három mélységben mértük. Az áramlásmérésekhez egyszerű botúszót és kereszlalakban elhelyezett 0,3 x 0,3 m nagyságú. fémlapokból álló szárnyas bójákat használtunk. Az úszóbóját a szárnyakkal összekötő huzal hosszát úgy szabályoztuk, hogy a szárnyak a felszín alatt a kívánt mélységben, de mindenkor biztos távolságban a rnederfenéktől, lebegjenek. A bóják útját a lehorgonyzott merőhajó fedélzetéről, vagy a tófenékre telepített cölöpállásról távolság- és vízszintes szögmérő módszer (Zeiss „Teletop") segítségével követtük cs ismételt irányzások eredményeinek különbségeiből haladásuk sebességét, illetve esetleges irányváltozásaikat is rögzíteni tudtuk. Általában 1,5 m vízmelységig csak egy botúszót és egy, szárnyával 1,0 cs 1,5 m között haladó bóját alkalmaztunk (ún. sekély bója), mélyebb vízben a vízminőségi mérések által megállapított rétegződést figyelembe véve egy 2,0-2,5 m. vagy még mélyebben haladó szárnyú bóját (ún. mély bója) használtunk. A szél sebességét és irányát a mérés helyén szélzászló, illetve kanalas sebességmérő szolgáltatta és az eredményt összehasonlítottuk a legközelebbi parti szélmérő állomás adataival is. A helyi széljellemzők nem mindig egyeztek a parti szél adatokkal. Ilyenkor az eredmények ábrázolásánál a helyszínen mért értékeket tüntettük fel. Ha a szél iránya a mérés alatt jelentősen megváltozott, 1., illetve 2. számmal megjelölve időrendi sorrendben mindkét szélirányt feltüntettük. 1 Dr. Hoffmann István oki. vegyészmérnök a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont Vízminőségvédelmi Intézetének (VITUKI, Budapest) tudományos főmunkatársa. 2 Dr. Rákóczi László oki. mérnök, a VITUKI Vízépítési Intézetének (Budapest) tudományos főmunkatársa, osztályvezető.