Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

3. füzet - Vágás István-Simándy Béla: Az árvízi előrejelzés fejlesztésének Szegeden kialakított módszerei és eredményei

Az árvízi előrejelzés Szegeden 355 Rá kell mutatnunk, hogy pl. a Dunával ellentétben, a Tiszán vagy annak mellékfolyóin az ellapulási csúcsvízhozam csökkenés nem olyan nagy, hogy első közelítésben érdemes lenne vele foglalkoznunk. Amit a Tiszán ellapulásnak neveznek, az nem ez. A Tisza árhullámára akkor mondják - pontatlanul -, hogy ellapuló, amikor a Felső-Tisza nagy árhullámához a Körös és a Maros nem tud annyit hozzáadni, hogy fenntartsa az eredeti mederteltséget. Itt nem a levonuló csúcsvízhozam csökkent, hanem az alsó folyószakaszok viszonylagos víztáplálásá­nak foka változott. A Tisza esetében, vagy a mellékfolyóinál annak lehet elsődleges jelentősé­ge, hogy a vízhozam-idő kapcsolattal adott árhullámnak a völgyeléstől a tetőzésig terjedő időtartama miként nő a levonulás során, tehát az,árhullám elnyúlása mennyiben késlelteti egyes mértékadó vízhozamoknak előre jutását. Átfolyásos vizsgálataink tapasztalataiból mondhatjuk, hogy az árhullám elnyúlása (a vízhozam-idő görbe inflexiós irány-cotangense) az árhullám által súrolt víztérfogatokkal - ami közelítésben a megtett folyókilométerekkel arányos - szintén arányosan változik. Ezt az arányt árhullámonként lehet a folyó felső szakaszán meghatározni és jobb hiányában: onnan extrapolálni. A vízhozam-összegezés, illetve az árhullámkép-áthelyezés módszere tehát a Tiszát illetően felettébb bizonytalan, és csak egyes mellékfolyók (pl. a Maros) egyedi árhulláma­inak jellemzésére alkalmazható. Nagyságrendi közelítésekhez azonban mindenkor talál­hatunk számára alkalmazási lehetőségeket. 1.4. A mércekapcsolatok egyenleteinek és a grafikus összefüggések használatának módszere Az előrejelzések elméleti és gyakorló szakembereinek évszázados vágya, hogy meg­találják azokat az egyenleteket, amelyekbe helyettesítve bizonyos, árhullámkeltő okokat jellemző számértékeket, megkapják az okozati jelenségekhez tartozó számértékeket. Logikusnak látszik, hogy a felső vízmércéken bekövetkezett tetőzések, vagy más jellegze­tes értékek meghatározzák az alsó vízmércéken bekövetkezendő tetőzések számértékét és más kívánt jellegzetes értékeket is. A Tiszán azért nem válik be ez a koncepció, mert a vízjárástörténeti adatokból következően a folyó felső vízmércéin történtek általában nem befolyásolhatják az alsó vízmércéken bekövetkező eseményeket, így az egyébként helyes elméleti elgondolás oksági lánca nem épül fel. Azaz, vannak olyan esetek, amikor fel is tud épülni, de rendszerint nem tájékozódhatunk előre arról, hogy mikor. Annak a kétségtelen körülménynek, hogy mégis fel lehet állítani a Tisza különböző vízmércéi között is mércekapcsolati összefüggéseket, véleményünk szerint az volt az oka, hogy a később részletezendő valós, de nem a felső vízmércéktől induló hatások statisztikai együttjárása összefüggés kialakítását illetően még tűrhető mértékben alakult. Figyelmez­tető azonban az előrejelzési eredményre vonatkozó statisztikai szórás értékeinek túlzot­tan nagy volta, azaz az előrejelzés rendkívül széles hibakorlátja. A tiszai előrejelzések ±0,20-±0,60 m-es értékek közötti eltérésüek az előrejelzési egyenletek alkalmazásánál (Vágás 1980). Hasonló eltérésű határokat kapott Bartha-Szöllősi-Nagy (1982) is. Figye­lemre méltó, hogy a két-, vagy háromváltozós előrejelzési egyenletek „hibakorlátja" nem nagyobb a többváltozósakénál, sőt gyakran kisebb. Ez lehetetlen volna, ha az elvárt oksági kapcsolatok léteznének. „Együttjárás" esetén viszont lehetnek ilyen ellentmondá­sok, ott a több független változó elsősorban zavaró tényező, míg okság esetén segítő tényező volna. Mit jelent az elért legkisebb, ±0,20 m-es hibakorlát, aminek, mint láttuk, még akár a kétszerese-háromszorosa is előfordulhatott? Azt jelenti, hogy kereken 68% a valószínűsége annak, hogy előrejelzésünk eltalálja a tényleges vízállási értéktől kétirányban számított 0,20-0,20 m-es sávot. Ha a 95%-os valószínűségű előrejelzést kívánjuk meg, úgy ez már csak 0,40-0,40 m-es tűrési sávban lehetséges.

Next

/
Thumbnails
Contents