Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)
1. füzet - Romanov A. V.-Polunyin A. Ja.: Folyórendszerek lefolyását leíró egyesített modell
32 Romanov, A. V. —Polunyin, A. Ja. I A lefolyás folyamatát legszigorúbban a kétdimenziós modellek írják le, mivel figyelembe veszik a vizsgált jelenség területi eloszlásának egyenetlenségeit. Ezek az eljárások azonban még további fejlesztést igényelnek, ezért általában nem képezhetik folyórendszerek előrejelzésének módszertani alapját. Egyébként is ezen modellek információigénye nagyobb annál, mint amivel általában rendelkezünk. Az esetek többségében ezért különböző összetettségű konceptuális modelleket alkalmaznak a kisvízgyűjtök lefolyásának előrejelzésére. A hidrológiában ma már kialakultak az ilyen modellek felépítésének általános elvei. A modellekben legtöbbször két, lényegében független blokkot találunk: — a felszíni lefolyás (összegyülekezés) modellje; — az árhullám transzformálása a zárószelvényig. A vízgyűjtő vízleadását, q(H), az ismert HBV modellel (Fjeid—Aam 1980) írhatjuk le, amely az olvadásból — esőből eredő lefolyást számítja. A gyakorlatban már bevált ez a modell. Alapadatként léghőmérsékletre és csapadékadatokra van szükség, a kimenet pedig lefolyás-idősor. Ezt a lefolyás-idősort koncentrált paraméterű modellekkel kell transzformálni a számítási szelvényig. Az alábbiakban bemutatjuk annak a lehetőségét, hogy miként lehet bonyolultabb modelleket felhasználni a diffúziós hullám egyenleteinek numerikus integrálásával. 2.1. A mederbeni lefolyás leírása a diffúziós hullám modellel A mellékfolyó mederhálózatát egy hipotetikus mederrel helyettesítjük. A hipotetikus meder akkor felel meg a'legjobban a valódi mederhálózatnak, ha a morfometriai és hidraulikai jellemzők összhangban vannak. Ilyen megfeleltetés érdekében fel kell használni a folyóhálózatok felépítését jellemző törvényszerűségeket (Horton 1948, Rzsanyicin 1960). Rzsanyicin (1960) megadja az N-rendű vízfolyások L N hosszának és W N vízgyűjtő területének a meghatározását: L N=L 1K N L~\ (20) W N= WK N w\ (21) ahol K L és K w a vízgyűjtő fizikai-földrajzi feltételeitől függő paraméterek. A (21) alapján, ismerve a W vízgyűjtőterületet, meghatározzuk a főfolyó „rendűségét" (jV v): Inf Ns = 1 + In К » A hipotetikus meder hosszát (KI az R = Li К л s 1 -LiKÏR 1 kifejezéssel határozzuk meg, ahol N K azon vízfolyások rendjének a száma, amelyeket feltételesen a hipotetikus meder forrásaiként fogadtuk el. N R-ként elfogadhatjuk az ideiglenes vízfolyások legmagasabb rendjét (Rzsanyicin 1960) szerint ezek a vízfolyások 2—3 rendűek). Ha az L,-t az
