Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)
1. füzet - Kovács György: A vízkészlet-gazdálkodás tudományos alapjai
12 Kovács György gok közül a legkedvezőtlenebb. Az országon belül képződő helyi készlet (6 km 3 év1) mind a területhez, mind a lakosság számához viszonyítva a legkisebb fajlagos értéket adja. Csak részben enyhíti az ebből fakadó feszültséget a szomszédos országok területéről érkező és déli határainkon távozó átfolyó készlet jelentős mennyisége (120 km 3 év~ '). Ez a mennyiség ugyanis — különösen a felhasználás szempontjából kritikus száraz időszakokban — a vízgyűjtő terület felső szakaszán növekvő vízhasználatok miatt évről évre csökken, és minőségében romlik, növekszik viszont az alsó szakaszokon települt felhasználók mennyiségi és minőségi igénye. A készlet és az igény közötti feszültség először—-éppen a helyi készletek korlátozottsága, a hasznosítható vízmennyiség nagy részének néhány nagy folyó átfolyó készletében koncentrált volta miatt — területileg jelentkezett az 1940-es évek elején a tiszántúli öntözőrendszerek kialakulásának és tervezett fejlesztésének következtében. Ezért a készletgazdálkodást szolgáló első létesítmények elsődleges célja a hasznosítható készletek területi elosztása, a vízátvezetés lehetőségének biztosítása volt. Ezt szolgálta a békésszentandrási duzzasztó, a nagy folyami vízkivételekhez csatlakozó elosztórendszerek (Tiszafüred, Hódmezővásárhely, Millérd, Kiskunsági-főcsatorna, stb.) és a tiszalöki duzzasztó a hozzá csatlakozó két főcsatornával. Az öntözés további kiterjesztésének lehetősége, valamint a gyors gazdaságitársadalmi fejlődést jelző iparfejlesztés és urbanizáció következtében időszakos vízhiány jelentkezett más területeken is, illetőleg a készletek kedvezőtlen időbeli eloszlásából adódó ellátási zavarok voltak előrejelezhetők, mind a már kialakított és bővítésre váró tiszai rendszerben, mind a nagy folyóktól távoleső hegy- és dombvidéki területen. Ezért az 1960-as években a vízgazdálkodás fejlesztésének központi problémájává vált a készletek mennyiségének időbeli szabályozása, a tározás fejlesztése. Ekkor születik meg a meder és hullámtéri tározás gondolata, és kezdődik a szükséges létesítmények építése (kiskörei duzzasztó, Körösök csatornázása). Az elsőként megvalósult rakacai tározót egyre nagyobb számban követi a kis és közepes völgyzárógátak építése, amelyek zömmel a kommunális és az ipari vízellátás, kisebb számban helyi öntözések vízigényének biztosítása érdekében tározással növelik a helyi készletek hasznosítható hányadát. Részben ezek vizét osztják szét, részben átfolyó készletek további területi átcsoportosítását teszik lehetővé a megvalósuló regionális vízellátó rendszerek. A korszak szemléletére jellemző, hogy az évtized végén készült koncepció ( О MF В 1970) még a teljes frissvízigény és a külföldi vízhasználatok miatt csökkenő hasznosítható készlet közötti különbségeknek megfelelő víz biztosítását tervezi a készlet mennyiségét növelő tározással és átvezetéssel (3. ábra). A következő évtized elején kidolgozott és több mint ötven évre előretekintő prognózis (OMFB 1974) elemzése mutatott rá először arra, hogy a gazdasági fejlődés ütemét és a vízhasználat technológiáját változatlannak tekintő feltételezéssel előrejelzett frissvízigény ilyen teljes kielégítése olyan méretű tározás megvalósítását tenné szükségessé hat-nyolc évtized múlva (30 km 3), amelynek realitása nemcsak a nagy költség, hanem a fizikai elhelyezés miatt is kérdéses. Arra is rámutat ez az anyag, hogy nem is szükséges ilyen nagy beruházás megvalósítása, hiszen az átfolyó készletek — feltételezve a fogyasztók ésszerű telepítését és a visszavezetett víz megfelelő tisztítását — többször is hasznosíthatók. Elégséges ezért a mérleget az igény és az elhasznált víz összevetésével felállítani, bár szükséges, hogy az utóbbi mennyiséget a vízkormányzás vesztesége, a kellően nem tisztított víz csökkent használhatósága és a helyi készletek korlátozottsága miatt növeljük (4. ábra, ahol a vízelhasználás másfélszeres értékével számították a mérleget). Nyilvánvaló — ahogy az idézett tanulmány kifejti — hogy a tározók és az átvezetések
