Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

3. füzet - Walter H. Graf: A GENFI-TÓ HIDRODINAMIKÁJA

434 Walter H. Graf Ez feltételezi, hogy egy adott vízrészecske gyorsulása egyensúlyban van a Co

riolis-gyorsulással: kialakul egy, a saját tehetetlensége folytán fennmaradó с = |/u

2 + v

2 sebességű áramlás az r = c/f sugarú kör mentén ; egy teljes, r sugarú körpálya megtételéhez (az északi féltekén „cum sole") 7j = 2nr/f „tehetetlenségi" periódusidő szükséges. Ez inerciális áramlás vagy inerciális mozgás néven ismert. Inerciális körforgás, tiszta formában, ritkán figyelhető meg. Ha a (14) egyenletben Figyelmen kívül hagyott súrlódási hatások jelentőssé válnak, akkor az inerciális áramlás sebessége fokozatosan lecsökken. Ha transzlációs áramlások szuperponálódnak az inerciális áramlásokra, akkor ezek hurkok, csúcsok vagy meanderek sokaságává nyújthatják az inerciális köröket (

Bauer—Graf-Mortimer—Perrinjaquet 1981/a). Óceánok és nagy tavak adatait vizsgálva gyakran tapasztalható az inerciális áramlás ilyen modelljéhez használt közelítés. Bauer—

Graf— Mortimer— Perrinjaquet (1981/b) bizonyították a szél által kiváltott inerciális áramlás véletlen előfordulását a Genfi-tavon. A Genfi-tavon a számszerű értékek a következők: / = 1,057 10"

4 radián/s, Tj = 16,5 óra, 2r = 2 km, akkor ha с = 10,57 cm/s. 3.2. A szél keltette hullámzás A Genfi-öbölben a hullámzás tanulmányozására tett első kísérletekről Bruschin—Schneiter (1978, 1979) számolt be. Hullámzásméréseket a „bise", északkeleti szeleknél végezték 4,5 m-es mélységben a vízfelszín alatt. Az eredményeket a 11. ábra foglalja össze, ahol 10 eseményre vonatkozóan megadjuk a genfi repülőtéren mért szélsebesség (f/

CM

C), a jellemző hullámmagasság (H

s=H

1/

3), és a periódusidő (7

Z), közötti összefüggést. Érdekes, hogy a 11. ábrán látható mért hullámmagasság (H

s) és a periódusidő (7,) kielégítően előrejelezhető a Svedrup—Bretschneider—

Münk módszerrel (US Army Corps of Engineers 1975), melyet óceáni előrejelzésekre fejlesztettek ki; esetünkben a hatékony meghajtási hossz 20 km. A későbbiekben Bruschin—Schneiter (1979) ki tudták mutatni, hogy a standardizált hullámmagasságok (és periódusidők) tapasztalati és elméleti (Rayleigh) eloszlása jól egyezik. Mivel azonban a hullámzást sekély vízben vizsgálták, a fenti egyezést az adott geomorfológiai viszonyok kompenzáló kiegyenlítő hatásával magyarázták. Az északkeleti irányú két óránál hosszabb ideig tartó szelek maximális értékére (a genfi repülőtéren 1950 óta mért két óránál hosszabb ideig tartó maximum), fcMC

ma

x = 20,5 m/s, a jelen adatok extrapolációja (11. ábra), a tóra H

s = 2,0 m mértékadó hullámmagasságot ad, melynek periódusideje T

z = 6,2 s. Ennek a vizsgálatnak a végkövetkeztetése az volt, hogy a Svedrup—Bretschneider -Münk módszer, amelyet az U. S. Army Corps of Engineers (1975) is alkalmaz, a hatékony meghajtási hosszon alapuló módszere kétségtelenül érvényes a Genfi-tó méretű tavakra. 4. Összefoglaló értékelés Megpróbáltuk a jól ismert — meghatározott egyenletrendszerekkel megadott matematikai modelleket alkalmazni a Genfi-tóra, és összehasonlítani az eredményeket a LHYDREP által a Genfi-tavon végzett két különböző vizsgálat eredményeivel. Az adat-