Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

3. füzet - Bárányi Sándor és Csuka József: A BALATON VÍZKÉSZLET-SZABÁLYOZÁSA

A Balaton vízkészlet-szabályozása 349 lévő adattárba az 1971 80. évekre vonatkozóan a kiválasztott mérőállomásokra, továbbá részvízgyűjtőkre, a vízgyűjtő egészére, a főrészekre és a tó egészére meghatározott integrált területi, havi és évi adatokat vitték. A vízminőségmérés adatai egyedi adatként kerülnek az adattárba, mivel a havi egy-két mérés alapján integrált adat nem állítható elő. A következő évek adatait mindig a tárgyévet követő évben fogják az adattárba helyezni. A jelenlegi vízrajzi mérőhálózat a vízgazdálkodás és a vízi környezetvédelem gyakorlati igényeit kielégíti, kutatási célból azonban további méréseket végeznek. 1.22. Hidrológiai vizsgálatok. A Balaton vízszintszabályozásának és vízkészlet-gazdálkodásának alapjait a tó vízháztartási mérlegének meghatározása szolgáltatja. A havi és évi vízháztartási mérlegek 1921-től gyakorlatilag folyamatosan készülnek (Szesztav 1962, Bárányi 1975/b, Faludi 1976, Pappné 1982). A Balaton havi, ill. évi vízháztartási mérlegét 1971-től a egyenlettel készítik, ahol А К készletváltozás a tóban, С — a tóra hulló csapadék, H hozzáfolyás a vízgyűjtőről, P párolgás a tó felszínéről, L - lefolyás a Sión, V

h — vízfelhasználás a tóból. A tóra hulló csapadékot (C) Thiessen-féle poligon alkalmazásával 26 parti csapadékmérő állomás adataiból számolják. A hozzáfolyás (

H) számítása a Zala és 8 jelentősebb kisvízfolyás havi vízszállításának adataival történik, amelyet napi középvízhozamok alapján számítanak. A mérésekkel nem rendelkező részvízgyűjtőkről történt hozzáfolyást a hidrológiai hasonlóság feltételezésével a vízgyűjtők nagyságának arányát kifejező szorzótényezők alkalmazásával becslik. A számításokat az utóbbi években külön végzik az északi és külön a déli parti részvízgyűjtőre. A déli parti hozzáfolyás becslésénél felhasználják a belvíz-átemelő szivattyúk adatait is. A tó felszín alatti táplálására nincsenek adatok. A talajvízből történő hozzáfolyás a déli part mentén korábban végzett becslés szerint jelentéktelen, de jelentős felszín alatti hozzáfolyás lehet főként időszakosan az északi part mentén. Ennek feltárása és meghatározása 1982-ben kezdődik el. A tó felszínéről elpárolgott vízmennyiséget (P) a képlettel számolják, ahol E a levegőnek a vízfelszíni hőmérsékletéhez tartozó telítési páranyomása [mbar], e a levegő tényleges páranyomása [mbar], v — a szélsebesség területi átlaga [m/s]. A (2) összefüggés a Balaton napi párolgásának számítására alkalmas empirikus öszszefüggés, amely a folyamatosan rendelkezésre álló meteorológiai adatok felhasználásával készült és energia-háztartási módszerrel vízmérlegben ellenőrizték. A képlettel a napi párolgást, majd azok összegzésével a havi párolgást lehet meghatározni. A havi párolgás átlagos hibája ±0,01 m. A (2) összefüggéssel a havi párolgás a gyakorlat számára kielégítő pontossággal meghatározható. A tavak párolgásának számítására kidolgoztak egy olyan módszert is, amellyel a 3 m

2 felületű párolgásmérő kád mérési adataiból határozható meg a tófelület párolgása. A Balaton párolgásának becslésére a Balatonszemesen lévő 3 m

2 felületű párolgásmérő kád mérési adatait használták fel. A párolgásmérőből elpárolgott havi vízoszlopmagasság (P

kád) és a Balaton vízmérlegében elfogadott havi párolgás (P) 1963 78. évi adatai AK = (C + H)-(P+L+V

h) [mm] (1) P = 0,75(E — e) • (0.33 + 0, IOl

1) [mm/nap] (2)