Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
2. füzet - Laczay István: A FOLYÓSZABÁLYOZÁS TERVEZÉSÉNEK MORFOLÓGIAI ALAPJAI
A folyószabályozás tervezésének morfológiai alapjai 243 2. A középvízi meder geometriája A folyószabályozási tervezés egyik kulcskérdése a középvízi meder méretezése. A művek megépítése után a tervezett meder ki kell, hogy elégítse a szabályozás célkitűzéseiben meghatározott vízgazdálkodási igényeket, ugyanakkor alkalmazkodnia kell a folyó természetéhez is. Mindkét feltétel egyidejű kielégítése lényegében optimum keresést jelent, bonyolult fizikai és társadalmi-gazdasági összetevőkkel. A kérdéskörnek itt csak egy tényezőjével, a középuízi meder geometriai, alaki jellemzésével foglalkozunk. Az alluviális folyók kanyarulati viszonyai, a folyók vonalazása meghatározza a meder alakváltozásait is. A kanyarulatok átváltási helyeihez, az inflexiókhoz általában széles, lapos szelvényalakok tartoznak. Ahogy az inflexióból a kanyar tetőpontja felé haladva a görbületi sugár csökken, úgy változik fokozatosan a meder alakja is. A tetőponti szelvényekben a legnagyobb mélység megnő és eltolódik a homorú part felé, a szelvény alakja torzul. A meder alakjának ezt a folyamatos, hossz menti változását mind a természetes, mind pedig a tervezett állapotban csak bonyolult görbékkel, torz felületekkel lehetne közelíteni. A gyakorlatban megelégszünk azzal, hogy csak a tetőponti és inflexiós szelvényeket tervezzük meg és feltételezzük, hogy a meder a közbenső szakaszokon is valamilyen, a céljainknak megfelelő átmeneti szelvények sorozataként alakul ki. A meder méretezéséhez szükséges geometriai információink a vízrajzi felmérésekből, a keresztszelvények felvételéből származnak. Általános szabályozási tervek előkészítéséhez a hazai gyakorlatban legtöbbször csak a vízrajzi atlaszok állnak rendelkezésre. Ezek a közelítőleg 1 — 3 km-enként telepített nyilvántartási szelvények adatait tartalmazzák. A szelvények telepítésekor általában igyekeztek figyelembe venni a kanyarulati viszonyokat és a szelvények helyét lehetőleg inflexióban vagy tetőpontban jelölték ki. Természetesen minden folyón, minden szelvényben ez nem sikerülhetett tökéletesen. A telepítés után sok helyen odébb vándoroltak a kanyarok és még a jól telepített szelvények egy része is elvesztette jellemző voltát. Végül helyi tényezők, mint a talajviszonyok, a mederanyag változási helyei miatt kialakultak és felmérésre kerültek olyan szelvények is, amelyek az adott helyen (szakaszon) kiugróan eltérő méreteik, alakjuk miatt egyáltalán nem voltak jellemzők. A fenti okok miatt a folyókon felmért keresztszelvények sorozatait a statisztika szóhasználatával véletlen mintavétel eredményének kell tekintenünk. Ezért a felmért szelvényekből a tetőponti és inflexiós, vagy azokhoz közelálló szelvények kiválogatásával először létre kell hoznunk azt a két önálló, most már reprezentatív mintát, amire a továbbiakban szükségünk van és amiket aztán a legkülönbözőbb módszerekkel vizsgálhatunk. Ezen túlmenően azonban ki kell még választanunk azokat a paramétereket is, amelyek a mederviszonyokat a következőkben számszerűen is jellemezni fogják. A folyók medrének jellemzésére célszerűen alkalmazható legfontosabb geometriai paraméterek, vagy más szóhasználattal a meder fő méretei a mederszélesség ( В, m) és a vízmélység (Л, m). Ezekhez a szelvényterület ( F, m 2) már mint származtatott mennyiség csatlakozik. Használatos paraméter még az F/B hányados, amely definíciószerűen a szelvény középmélységét (h k, m) adja. Az összes többi paraméterre már csak a geometrián túlnyúló, hidraulikai értelmezésben, illetve hidraulikai számításoknál van szükség. A nyilvántartási szelvények fő méreteit általában valamely jellemző vízszinthez, leggyakrabban a mederképző vízhozam szintjéhez (Csorna 1973) kötve szokás 6«
