Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
2. füzet - Laczay István: A FOLYÓSZABÁLYOZÁS TERVEZÉSÉNEK MORFOLÓGIAI ALAPJAI
A folyószabályozás tervezésének morfológiai alapjai 241 külön-külön egyöntetűek, azaz további rész-szakaszok felvétele statisztikailag nem indokolható. Az ábra jól példázza, hogy az eltérő szakaszjelleg (kanyarulati jelleg) az empirikus eloszlásokban is milyen szemléletesen jelenik meg. 1.2. A folyók hosszváltozásai. Egyensúlyi folyóhossz A kutatók többsége a kanyargást azon eszközök egyikének tekinti, amelyek révén a folyók dinamikus egyensúlyi állapotukat fenntartják {Langbein— Leopold 1966, Yang 1971). A következőkben az egyensúlyra törekvés egyik megjelenési formájával foglalkozunk. Valamely alluviális, szabadfejlődésű folyó, hosszabb folyószakasz egyensúlyi állapota definíciószerűen magában kell, hogy foglalja a folyó hosszának egyensúlyát is. A természetben ez az egyensúly úgy érvényesül, hogy a kanyarok lassú, fokozatos fejlődéséből összeadódó hossznövekedést a túlfejlett kanyarok átszakadása kiegyenlíti. Ügy is mondhatjuk, hogy a lassú mennyiségi változásokat gyors, minőségi átalakulások követik, egészítik ki. Ha a kanyarok egy részét megkötik, az egyensúlyra törekvés folyamata a még szabad kanyarok fejlődésében és átszakadásában érvényesül. A szabályozás során sor kerülhet mesterséges átvágásokra is. Ezek helyesen alkalmazva a természetes kanyarfejlődési folyamat célratörően irányított elemeinek tekinthetők. A hosszváltozások elemzését és az eredmények hasznosítási lehetőségeit a Tiszán végzett vizsgálatainkkal szemléltetjük. A Tisza 1960—76 közötti hosszváltozásait a vízrajzi atlaszok 1:10 000 méretarányú helyszínrajzai alapján ( У IT U KI 1969, 1979) a II. táblázat foglalja össze. A táblázat alapján az alábbi jellegzetességek állapíthatók meg (Laczay 1981): — A szabályozottság mértéke, illetve a hosszváltozások Martfű és a Marostorkolat között több szakaszon át csaknem azonosak (33% körüli szabályozottság, 6 — 7 m/km hossznövekedés). — A közös határszakaszok hossznövekedése jellegzetesen korlátozott; itt fokozottan ügyelnek a folyó vonalának rögzítésére. — Az utóbbi évtized három jelentős átvágása közül a tiszaszalkai és a tiszaszöllősi átvágással szomszédos szakaszokon kiugróan nagy volt a hossznövekedés. Az átvágásokat a megelőző időszak fokozott kanyarfejlődésével értelemszerű összhangban végezték el, megvalósításuk morfológiailag is indokolt. — Tokaj és Tiszalök között jelentős hossznövekedés mutatható ki. Mivel itt a kanyarfejlődés lehetőségei a duzzasztás miatt korlátozottak, a középvonal áthelyeződése az átázott homorú partok roskadási folyamataival hozható kapcsolatba. Az eredmény ugyanaz, mint a homorú partok természetes eróziójánál. A Tisza magyarországi szakasza a tiszaszöllősi és tiszaszalkai átvágások hossznövekedést kiegyenlítő hatására 1976-ban 435 m-rel rövidebb volt, mint a hatvanas években. A km-re és évre vonatkoztatott átlagos fajlagos hossznövekedés kereken 0,3 m/km-év, ami például a Hernád hasonló változásának a negyede (Laczay 1977). Az eltérés értelemszerűen kapcsolódik a két folyó szabályozottságában, a kanyargás korlátozottságában meglevő különbségekhez. Az 1980-ban megnyitott taktabáji átvágással a Tisza 1675 m-rel lett rövidebb, mint 1960-ban volt. Ezért az átvágás környezetében az egyensúlyra törekvés jegyében a szabad kanyarok fokozott fejlődése várható. 6 Vízügyi Közlemények
