Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)

2. füzet - Kaurek Róbert és Szappanos Ferenc: A BALATON DÉLI VÍZGYŰJTŐJE ÉS A FELSZÍNI VIZEK MINŐSÉGE

A Balaton déli vízgyűjtője és a felszíni vizek minősége 207 nitrogénnél 4%-a, foszfornál 0,5%-a, amelyek reális veszteségnek minősíthetők, tehát a területi eredetű tápanyagok akár egyedül a mezőgazdaság növénytermesztési ágazatától is származhatnak. 1.22. A mezőgazdaság állattenyésztési ágazata. A vízgyűjtő állattartó telepeire jellemző, hogy a szakosított nagy telepek mellett nagyon sok kisebb állatlétszámmal működő telep is található. Ezért a nagy telepek jelentős környezet szennyezése mellett az elszórtan — nehezen ellenőrizhetően — üzemelő kis telepek potenciális szennyező hatásával is számolni kell (Hernády— Kovács 1980). Sertéstelep 19 gazdaságban, 37 helyen működik, 63 490 db sertéssel. Az itt keletkező hígtrágya 959 m

3/d. Szarvasmarhatelep 17 gazdaságban 46 helyen üzemel, 13 547 állatlétszámmal. A naponta itt keletkező hígtrágya mennyisége 123 m

3. A viszonylag alacsony hígtrágya mennyiség abból adódik, hogy az elszórt kistelepeken mindenütt almozás történik. Véleményünk szerint az üzemelő gazdaságok által megadott mennyiségnél több hígtrágya keletkezik. Éllenőrzéseink során tapasztalható az az általános gyakorlat is, hogy a hígtrágyát gyűjtés után — a gyűjtőmedence túlcsordulása előtt — alkalomszerűen szippantókocsival hordják ki mezőgazdasági területekre. Mind a gyűjtési mód, mind az elhelyező terület megválasztása a vízi környezetvédelmi igényeket általában nem elégíti ki. E téren mielőbbi hathatós intézkedések szükségesek. Különösen kiemelkedik a hígtrágya szennyezők sorában a Balatonnagybereki ÁG feketebézsenyi és pusztabézsenyi szakosított sertéstelepe, a Fonyódi Mg Tsz ordacsehi telepe, a Balatonszárszói Mg Tsz balatonöszödi sertéstelepe, a Lengyeltóti Mg Tsz sertéstelepe. Ezeken a hígtrágya jelenlegi elhelyezése potenciális környezetszennyezőnek tekinthető. A szarvasmarha telepek közül a somogyvámosi, a hegyesdi és a marcali telepek jelentenek gondot. A Balaton déli vízgyűjtőjén 106 db 1051 ha vízfelületű, 12,6 millió m

3 vízbefogadó képességű halastó van, amelyek nagy részén intenzív haltermelést folytatnak. A lehalászáskor történő vízminőségi vizsgálatok alapján megállapítottuk, hogy a halastavak fenékhez közeli vizének kromátos oxigénfogyasztásban mérhető szennyezettsége meghaladja az 50 g/m

3-es határértéket. Á foszfor koncentráció a tápláló felszíni vizekénél nagyobb és a Balaton vízgyűjtőjén ajánlott összes P 0,7 g/m

3 értékkel szemben 1 — 3 g/m

3 között változott. A vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a lecsapolt vizek minősége a Balatonra káros. A felülvizsgálataink során megállapítottuk, hogy a halastavak feliszapolódtak és a halágyak használhatatlanok. A fenéküledékben felhalmozódott szerves és szervetlen anyagok kedvezőtlenül alakítják a halastavak minőségét. A lehalászást követő azonnali feltöltés kizárja a tófenék átlevegőzését. Elmarad a szervesanyag ásványosodása. Megindulhatnak azok a kedvezőtlen bakteriális és redox folyamatok, amelyek a vízminőség romlását okozzák. 1.23. A berekvizek szennyező hatása. A Balaton déli partján végighúzódó 0,5—1,8 km széles turzás a Balaton medencéját elválasztja a mélyebb fekvésű berkektől, ahol a berekvizek gyűlnek össze. Jellemző e vizek nagy szervesanyagés összes sótartalma, ami jelentős terhelést okoz a Balatonban. Ezért rendelkezett úgy a BVFP, hogy a berekvizeket távol kell tartani a Balatontól. A Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság évek óta jelentős munkát fordít azokra a kutatásokra, amelyek felderítik a berekvizek képződésének mechanizmusát,