Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

1. füzet - Oroszlány István: A vízrerndezés feladatai Alföldünkön

70 Oroszlány István egyes táblákon betakarítható termés. Л termőhelyi adottságok javítását szolgáló minden beavatkozásnak, épp fentiek miatt, a táblán kell hatását keresni. Minden olyan létesítmény, mely a táblán végzendő beavatkozás (homogenizálás-szabályozás) lehetőségét biztosítja, csak a táblán jelentkező eredmények tükrében értékelhető. A létesítményrendszer (levezető hálózat) hierarchiája a jövőben ezért csak a kicsiből a nagy felé építhető fel. A felülről lebontó nagytérségi rendezés óhatatlanul hagy olyan (a környezetből kirívó) foltokat, melyek a beavatkozásra másképpen reagálnak, mint az átlag. Az alulról felépítés az üzem egyedi kezelést biztosító érdeke. A tábla növénytermesztés szempontjából aktív talajzónájának (mint a vízháztartás térbeli keretének) nedvességviszonyait alapvetően a talaj fizikai tulajdonságai, a csapadék, és esetenként a talajvíz mélysége határozzák meg (Ravasz 1976). A termőhelyi adottságokat javító beavatkozások ennek megfelelően az aktív talajzóna mélységének növelését, fizikai tulajdonságainak javítását (Prettenhofjer 1969), és a lefolyásviszonyok homogenizálását szolgálhatják. A vízháztartás szabályozásnak ezen felül feltétele a kárt okozó felszíni vizek szabályozható elvezetése, a szabad pórustérben levő — levegőtlenséget okozó — vizek szabályozható lecsapolása, a talajvízszint szabályozása. A felszíni víz képződése igen soktényezős jelenség (Oroszlány 1976). Befolyásolja a talaj víznyelőképessége (a lazítás mértéke), a talaj nedvességtartalma (telítettség), a talajszelvény vízvezető képessége [a legkisebb vízáteresztőképességű réteg К tényezője (Horváth—Oroszlány 1980)], a csapadék(C.sekő 1974), a hőmérséklet (Kalavszky 1974), a fedettség, és még jó néhány más tényező. A jelenség és a különböző tényezők elkülönített, illetve összetett kapcsolatát még nem ismerjük olyan részletességgel, hogy kis térségre azt megbízhatóan szimulálni tudnánk. A különböző elhanyagolásokkal végzett ilyen próbálkozásoknak is megvan a maguk helyén a jelentősége. Helyesebb azonban, ha a gyakorlati feladatok megoldása során a tervezés a soktényezős jelenség eredőjeként jelentkező tényleges lefolyás mért értékeire támaszkodik. A levezető hálózat vízszállító kapacitását mértékadó módon a felszíni vizek elvezetésének igénye szabja meg, s ezért ezzel érdemes részletesen foglalkoznunk. Vizsgálataink során arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a mért értékek kis környezetben mindig megbízhatóbbak, mint a hiányos ismeretekre épített szimulációk eredményei. Ha a vizsgált terület nagy, akkor a helyi szélsőségek mindinkább elhalványodnak, s így az elhanyagolásokkal leírt alapvető összefüggésekre épített szimulált értékek egyre jobban megközelíthetik a valóságot (Kienitz 1974). Ezért megbízhatóbb a maga nemében a nagytérségi tervezés (Salamin 1956). Ez utóbbi esetben könnyebb a szimulált értékek ellenőrzése, korrekciója is. Az üzemi vízrendezés szintjén, a helyi változatok jelentőségének növekedtével azonban erről még nem beszélhetünk. Ezért van különös jelentősége a különböző talajtípusokon létesített minta belvízöblözetek mérési eredményeinek, még ha észlelési idősoraik nem is haladják meg a 20—25 évet. A táblán képződő felszíni vizek tekintetében az új igényeket az elégíti ki, ha kiküszöböljük az apró teknőkben összegyülekező vizek táblahomogenitást zavaró hatását. Az elvezetési idő alsó határát a síkvidéki terepeken mozgó vízlepel sebessége határozza meg. Általában azt mondhatjuk, hogy mintegy 5—600 m-es úthossz esetén az összegyülekezési idő 1—2 nap. Minél nagyobb a tábla, annál lassabban vonul le róla a víz. Felső határát a felszíni víz termést károsító hatása adja, illetőleg ezen belül az az érték, amit adott termelési színvonalon az üzem még eltűr. Ez az idő