Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

1. füzet - Benedek Pál: Lebegőanyaghoz kötődő mikroszennyezők transzportja és eltávolításuk lehetőségei

56 Benedek Pál Összefoglalásképp a külföldi eredmények szintézise alapján a VII. táblázatban foglaljuk össze a különböző szerves mikroszennyezők eltávolítása szempontjából várható hatásfokokat a szennyvíztisztítási technológia egyes eljárásainál (Benedek-Farkas 1981). 5.4. A mikroszennyezők hatása az iszapkezelésre, illetve elhelyezésre Nagy feladatot jelent a tisztítás-technológiai beavatkozások révén kivont szennyezők, tehát az iszap végső elhelyezése, ártalmatlanná tétele. Külön gond ez azért, mert egyetlen lehetséges hely erre a célra a talaj, ahonnan az egyszer már a szennyvízből eltávolított mikroszennyező mint diffúz szennyezés a csapadékkal újra a felszíni- vagy a talajvízbe kerülhet. A „körforgalmat" valahogyan meg kell szakítani ! A fémtartalmú iszapok mezőgazdasági felhasználásának érdekében hazánk 25 szennyvíztisztító telepén keletkező szennyvíziszap fémtartalmát vizsgáltuk (Berta 1977, Berta—Oláh 1979). A tájékoztató mérések szerint a legtöbb vidéki városunk kommunális iszapjában még nincs olyan mennyiségű fémszennyeződés, mely a mezőgazdasági hasznosítást gátolná. További vizsgálataink a talajok és a növények fémmegkötő, illetve felvevőképességére irányult. Rendszereztük az idevágó külföldi eredményeket. A talaj kémiai-fizikai tulajdonságai alapján a megfelelő növénykultúrát, valamint a növény által elviselhető fémadagot (iszapadagot) meg tudjuk állapítani. A növény számára toxikus elemek mennyisége 6,5 pH esetén nem haladhatja meg a talaj kation megkötő képességének 5—10%-át (Benedek-Papp 1977). Határozottan állíthatjuk, hogy a nehézfémek potenciális veszélyt jelentenek a mezőgazdaságra, de a veszélyeket csökkenteni lehet az iszapmennyiség, tehát a megfelelő iszapadagok meghatározásával és az iszappal trágyázott terület megfelelő hasznosításának kialakításával. A gabonafélék veszélymentesen termelhetők, csupán a főzelékfélék iszaptrágyázásától kell tartózkodni. A szerves mikroszennyezőkkel terhelt iszapok között az olaj leválasztásból eredő iszapokat vizsgáltuk. Az olajtartalmú iszap talajhoz keverve, a talajban élő mikroorganizmusok segítségével az aerob körülmények fenntartása mellett lebontható. A lebontás mértéke és sebessége függ a talaj hőmérsékletétől, víztartalmától. Az olajtartalmú iszapot olyan területre lehet csak elhelyezni, ahol a legmagasabb talajvízszint a művelt réteg alatt legalább 1 méter (Kránitz—Mucsy—Urbániji 1977). Az olajtartalom lebontásában az olajiszap-talaj keverékhez célszerű műtrágya kiegészítést is alkalmazni, ugyanis ebben az esetben rövidül a lebontás ideje, és növekszik a lebontási hatásfok. Tapasztalataink szerint egyszeri mezőgazdasági művelést számítva (szántás) az olajtartalom 57-58%-ban bomlik le egy tenyészidő (kb. 6 hónap) alatt. Kedvező talajhőmérséklet mellett rövidebb tenyészidő alatt (3 hónap) is hasonló eredmények voltak elérhetők (Kránitz—Mucsy—Úrbányi 1979). Az olajtartalmú iszap hatására javul a laza talaj szerkezete, egyszeri kezelés hatására is mérhető a humusz képződése, így kedvezően alakul a talaj vízháztartása, 40—50%-kal csökken a párolgás. A talaj baktériumok mennyisége 1—2-nagyágrenddel megnő. Erősen kötött talajok (agyagos talajok) esetében így javul a porozitás, ami a gépi művelés költségeit csökkenti (Mucsy 1976).