Vízügyi Közlemények, 1981 (63. évfolyam)

3. füzet - Dávid László: A vízgyűjtőfejlesztés folyamatelmélete és alkalmazása a térségi vízgazdálkodásban

398 Dávid László Figyelembe véve a vízgyűjtőfejlődési folyamat hosszú távú jellemzőit, az időbeli vizsgálatnál — első közelítésben — elegendő 5 évenkénti, a középtávú tervezéssel összhangban álló, tervfordulóra épülő elemzést végezni. Ezért az I960., 1965., 1970. és 1975. évek jellemzését végeztük el. Látható, hogy 1960ban az ország, mint egy vízgyűjtőterület fejlettsége 1370 pont (25%) értékű volt, amely 1975-re a már említett 1910 pont (35%) értékűre nőtt. A fejlődés így átlagosan öt évenként 3,3% volt. 1965—1970 között, a III. ötéves terv időszakában a fejlődés gyorsabb volt, mint az azt megelőző, illetve követő években. Ha feltételezzük, hogy az átlagos fejlődés 1960-at megelőzően is hasonló volt, akkor az ország, mint egységes vízgyűjtő a természetes állapotot (I. időszak — 15% VF) az ötvenes évek közepén hagyta el. E megállapítás ugyancsak összhangban van a hidrológusok véleményével, miszerint az emberi tevékenység hatását a hidrológiai folyamatokra, alapvetően a lefolyásra, hazánkban, különösen a Tisza-völgyben, az ötvenes évek közepétől célszerű figyelembe venni (Csermák 1968, Déri 1971). Az 1960—1975 közti fejlődés és a fenti megállapítás ugyanakkor illeszkedik a hazai fejlődés nagy távlatú folyamatába. Az országban a vízgyűjtőfejlesztés lényegében a múlt század második felében indult, eleinte igen lassan. A természetes állapotból az 1960-as évek elejére már valamennyi terület kilépett. A fejlett állapot elérése (85 —90%-os szint) az OMFB tanulmánya alapján becsülve, országosan legkorábban 2030—2040 tájékára várható. így hazánkban az ezredfordulóig terjedő következő négy ötéves terv időszakában a fokozatosan fejlődő (II) időszak az alapvető fontosságú (ÓM F В 1975). Az 1960—1975 közti országos vízgyűjtőfejlesztés struktúráját tekintve is tehetünk megállapításokat. Mint az 5. ábrából is látható, ahol az egyes időpontokban feltüntettük a három fő jellemző csoport százalékos részesedési arányait, a vizsgált időszakban a három fő jellemző arányos, kiegyensúlyozott fejlődést mutatott. Lényegében 20-40-40%-os volt a jellemző arány. Ez az arányos fejlődés utal arra, hogy a vizsgált időszakban a vízgyűjtőfejlettség alapvetően összhangban volt a társadalmi-gazdasági fejlődés vízgazdálkodási igényeivel. Ugyanakkor, az I. és II. csoport egymáshoz viszonyított helyzetét tekintve és figyelembe véve, hogy a társadalmi-gazdasági jellemzők aránya 19-ről 20%-ra nőtt, míg a vízkészlet-gazdálkodási jellemzők aránya 43-ról 41%-ra csökkent, megállapítható, hogy az elmúlt 15 évben a vízgyűjtőfejlődésben megindult a természeti viszonyok súlyának igen lassú csökkenése mellett a társadalmi-gazdasági jellemzők súlyának növekedése. Várható, hogy ez a tendencia hosszabb távon fog erősebben jelentkezni. A struktúraváltozást nemcsak a fő jellemzőcsoportok között, hanem egy-egy csoporton belül is vizsgálhatjuk. A 6. ábrán például a hidrotechnikai tevékenységi jellemző (III. csoport) 19 elemi mutatójának alakulását szemléltetjük. Ez az 5. ábra felső részének kinagyítása. Látható, hogy az arányos fejlődés (zavartalan „áramvonal"-szerkezet) lényegében itt is megvolt, bár egyes tevékenységekben már zavarok is mutatkoztak. Például a III/11-es elem, az öntözővíz-fogyasztás aránya a norma szerinti vízigényhez, az ismert — elsősorban természeti — okok miatt az időszak végén csökkent, annak ellenére, hogy az öntözött terület aránya (III/10) kismértékben nőtt. Bár a csatornával ellátott lakónépesség aránya (III/4) jelentősen nőtt 15 év alatt, a közműves ivóvíz-ellátottság aránya (III/l) gyorsabban nőtt. Ezt még nehezíti, hogy az utóbbival egyidejűleg a lakossági fajlagos vízfogyasztás (III/2) is nőtt. Komoly fejlődési problémára utal a III/8 mutató. 1965 óta fokozatosan csökken a megfelelően tisztított ipari szennyvizek aránya az összes ipari szennyvízből. A vízgyűjtőfejlődés hazai sajátosságainak megfelelően az ármentesítés és a folyószabályozás lassú fejlődést mutat, míg a vízrendezés (111/15, 111/16, II 1/17 elemek) erős fejlődést mondhat magáénak. Elgondolkoztató a közüzemi vízművek kapacitás-kihasználásának csökkenése 1970—1975 között. A további fejlődés során, figyelembe véve e tevékenységek kedvezőtlen vízminőségi és