Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

3. füzet - Erdélyi Mihály: A Középső-Tiszavidék vízföldtana és rétegvizeinek dinamikája

A középső Tisza-vidék vízföldtana 407 nyát az egész pleisztocén vastagságához képest. Ez azt jelenti, hogy a valóságos homok % ennél mindig több. Л két térkép legkedvezőbb területei nagyjából fedésben vannak. Az egész pleisztocén formáció homokossága általában jellemző az alsó-pleisztocén vízadó szintre is, mert ez a szelvény felét vagy nagyobb részét foglalja el. A regionális és a köztes áramlási rendszerek mélységi határának széles sávjában a negatív függőleges gradiensű területek alatt természetszerűleg megváltozik a potenciál jellege. Lefelé bizonyos mélységig csökken a nyomás. Eddig tart a köztes rendszer. Ez alatt ismét lassan emelkedik, a regionális „hévizes" áramlási rendszerben. 3. A felszín közelében a köztes áramlási rendszer felett lehetnek helyi (lokális) kis sekély áramlási rendszerek. A felszín közelében már kis topográfiai különbség és eltérő beszivárgási lehetőség következtében is nyomáskülönbség alakulhat ki. Ilyen helyi rendszer lehet például a szikes vagy agyagos lapos és a homokbucka között, ha a bucka a folyóvízi homok ablaka, és ha a homok folytatódik a vízzáró lapos alatt is. Területünkön igen gyakran a lapos alatt feszített tükrű már az első felszínalatti víz is (10. ábra). A helyi áramlási rendszereknek a mezőgazdasági jelentősége nagy, különösen, ha a kialakult természetes egyensúlyi helyzetet az emberi tevékenység megváltoztatta. 3. A hidrodinamikai szelvények értékelése A szelvények összesítve ábrázolják a hidrodinamikai viszonyokat: egyrészt az ekvipotenciális vonalakat, másrészt az üledéksor geometriáját, vagyis a különböző dinamikai tulajdonságú litológiai egységek térbeli helyzetét. A geofizikai fúrásszelvények értékelésével készült „homok százalék" alapján különülnek el a szelvényben az egyes nagyobb szintek. A dinamikai szelvények a víztermeléssel meg nem zavart természetes egyensúlyi állapotot jelzik. Ez részben ennek az állapotnak az eredeti nyomásszintekből, vagy azok alapján későbbi nyomásadatokból végzett rekonstrukciója. A szelvények egyöntetűen jelzik, hogy a mély medencékben az ekvipotenciális felület párhuzamos a réteggel, vagyis elvileg természetes állapotban oldalirányú vízmozgás nincs. A pozitív függőleges gradienstől meghatározott természetes megcsapolás, ilyen helyen a felszín felé mozgó vízmennyiség csak az lehet, ami tömörödéssel szorul ki a süllyedő medence üledékeiből. A felfelé nyomuló mélységi víz vagy szerkezeti vonalak mentén helyileg (Scherf, Erdélyi 1964, 1973 és 1975), vagy regionálisan, lassú szivárgással törekszik a felszín felé, a tökéletlen vízzáró fedőn át. Vagyis, ha a pangó helyzetet vesszük figyelembe, amikor a réteg mentén nincs vízmozgás, csak a süllyedéssel járó tömörödéssel kiszoruló vízzel kell számolni. A „pangás" ott következik be, ahol a vízvezető réteg dőlése igen kicsivé lesz, a küszöbgradiens körülivé. Rendszerint az ülepedéskor már a siillyedékek lejtőjének aljára finom szemcsézettségű üledék rakódott, a süllyedék belsejébe pedig már csak a finom frakciók jutottak. Jó példa erre a Jászság (2. ábra). Lehet azt az ellenvetést is tenni, hogy a réteg mentén a szivárgási tényező sokkal nagyobb, mint arra merőlegesen. Ez igaz, azonban figyelembe kell venni, hogy a réteg keresztmetszetének felülete csak igen kis hányada annak a területnek, amely mentén a réteg rossz vízvezető fedőjével érintkezik. E felületre merőlegesen