Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)
3. füzet - Erdélyi Mihály: A Középső-Tiszavidék vízföldtana és rétegvizeinek dinamikája
396 Erdélyi Mihály geológiai viszonyok geometriájának, az egyes litológiai és rétegtani egységek térbeli változásainak nyomozása és ábrázolása, hanem a felszínalatti víz hidrodinamikájának megismerése is. Ez utóbbi felderíti több hidrogeológiai jelenség és folyamat földtörténeti múltját is. 1. Geológia A vizsgált terület a Gödöllői—Monori dombvidék K-ielvégződése, a Mátraalja— Bükkalja, a Hegyalja lejtője, a Hajdúhát és Nyírség közötti mélyföld. A Berettyó és Körös vonala a tárgyalt terület D-i határa. Az alföldi medence lényeges süllyedése a pliocénnel kezdődik. A pliocén kőzetei a felszínen vannak az É-i Középhegység szegélyén. Negyedkori fedőjük a legvékonyabb a Hajdúháton Nagyhegyes környékén (1. ábra), a legmélyebben vannak a középsőtiszai mély árokban és a Jászságban (Körössy). Az alsó pannóniai alemelet rétegvize e réteg kőzettani kifejlődése miatt nem jelentős. A felsőpannóniai alemelet rétegvize a középhegységi peremen, a Hajdúháton és helyenként az alföldi mélysíkon is a „hideg" vízellátás alapja (Jászság, a Nagykunság és a Hortobágy egyes részei). A mély részmedencék felső-pannóniai rétegvizét hévízként hasznosítják. A felső-pliocén csak a mélymedencében ismeretes. Legnagyobb részt gyakorlatilag vízzáró. A pliocén összlet fedő rétegének vízzárása jelentős körülmény, mert az alföldi mély siillyedékekben elválasztja a peremeken felszínre érő felsőpannóniai formáció rétegvizét a pleisztocén rétegvizétől (2. ábra). Az utolsó felső-pannóniai üledékciklus kisebb ingadozásai során a középhegységi peremeken vízvezető homok és vízzáró anyag, lignit rétegek rakódtak le. Az egyes homokrétegek ezért hidrodinamikailag önállóak, ahogy azt megállapították a lignitkutatás hidrogeológiai vizsgálatai során (Liebe stb.). A medence belsejében a felső-pannóniai alemelet utolsó üledékciklusa gyakran vastag vízzáró rétegsorral zárul (3., 4. és 5. ábrák). A medence belsejében ez a helyenként igen vastag rétegsor a fedőjében levő felső-pliocénnel együtt egységes vízzáró-vízrekesztő formációt alkot (3. és 5. ábrák). A legfontosabb vízadók a pleisztocénben vannak. A Tisza csak a pleisztocén legvégén, vagy a holocén elején foglalta el jelenlegi helyét (Sümeghy 1929—32). A teriilet pleisztocén üledékeit a Tisza jelenlegi jobboldali mellékfolyóinak a körösi mély vonalig érő elődei rakták le. A Tisza ennek a rétegsornak tetejét helyenként nagyobb területről is elhordotta (Sümeghy 1929—32, 1944). Л pleisztocén általában gyakorlatilag három osztatú. 1. A pleisztocén elején ez a terület rövid idő alatt megsüllyedt, helyenként mély süllyedékek is keletkeztek. A megnövekedett energiájú folyók a megsüllyedt területet gyorsan feltöltötték. E feltöltés kezdetben általában igen gyors és általános volt. Ezt jelzi az, hogy a formáció legalján mindenütt megvan a legdurvább szemcsés réteg, a ciklus kezdete. E legalsó szint helyenként vastag, főleg a mély részmedencék lejtőin. Legvastagabb a Sajó törmelékkÚDjának tengelyvonalában (5. ábra). E szint lehet vastag sok más helyen is, de vízellátás tekintetében nem jelentős, mert finomszemcsés. Ezért is kellett a Jászságban és a Zagyva szögletben a mélyen levő felsőpannóniai szinteket feltárni (2. ábra). A pleisztocén alsó szintje finom szemcsészettségének okai a következők :
