Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

3. füzet - Hajós Béla: A Rajna szabályozásának környezeti hatásai

A Rajna szabályozásának hatásai 375 vidéket alakítottak ki. Egyidejűleg a Rajna a hajózás számára gyakorlatilag használhatatlan volt. A korai rendezési törekvéseket nagyban gátolta az érdekeltségek megoszlása és a német államszervezet tagoltsága, így azok csak lokális beavatkozásokra korlátozódtak. Alapvető változás a Rajna életében 1803 után következett be, Frigyes Károly bádeni nagyherceg idejében, aki már fiatal korában igyekezett a szomszédos államokkal összefogni. A tervezési és kiviteli munkákat Johann Gottfried Tulla irányította, aki korának egyik legképzettebb mérnöke volt. A Tulla nevével fémjelzett korrekció a bádeni nagyhercegség szakaszán 1817-ben kezdődött és közel 60 évi munka után 1864-ben fejeződött be. A szabályozási munkák célja a Rajna egységes mederbe való összefogása volt, az elöntések megakadályozása érdekében. A korrekciót 37 átvágás és árvízvédelelmi töltések kiépítésével valósították meg. Az átvágásokat 20 m széles vezérárok kiemelésével készítették, a tervezett 200—250 m széles medret a folyó alakította ki. A tervezett szélesség elérése után a partokat biztosították. Az árvédelmi töltések távolsága a helyi körülmények függvényében 1—2 km között változott. A korrigált középvízi meder kb. 2000 m

3/s vízhozamot szállított. A kivitelezés folyamán az építőknek nemcsak a kor technikai problémáival kellett megküzdeni, hanem számos politikai és emberi értetlenségből fakadó nehézség lépett fel. A szabályozások következtében a folyó hossza kb. 37%-kal csökkent, a vízszint-esés 14%-kal nőtt, a lefolyási viszonyok jelentősen javultak. A Tulla féle korrekciót elsősorban mint egy meliorációs beavatkozást lehet jellemezni. b) A korrekciós meder kisvizszabályozása A szabályozási munkák hatására az egyre inkább fellendülő forgalom, elsősorban a múlt század végén meginduló gőzhajózás, egyre nagyobb követelményeket állított a szabályozott mederrel szemben. Már a múlt évszázad utolsó évtizedeiben nyilvánvalóvá vált, hogy a Tulla féle szabályozás, egyéb hatalmas eredményei mellett, a hajózás számára az elvárásokat nem tudja teljesíteni. A kisvíz számára kialakított meder túl szélesnek bizonyult, a sodorvonal helyzete és vezetése bizonytalan volt, ami végső soron hordaléklerakódáshoz, zátonyképződéshez vezetett. A fentiek hatására a Felső-Rajnán Mannheim felett a nagyobb hajók a középvízi mederben kialakuló zátonyok, csurgók és éles kanyarulatok miatt az év jelentős időszakában nem tudtak közlekedni. Elsősorban az egyre sürgető hajózási igények miatt dolgozta ki Hansell mérnök a Felső-Rajna kisvízszabályozási terveit. Sarkantyúk, fenékküszöbök és vezetőművek révén kisvízi medret alakítottak ki, ami évente 318 napon át 150 — 170 m szélességű 2,0 m mély hajózó utat biztosított. A szabályozási munkák története vázlatosan a 3. ábrán látható. A hagyományos kisvízszabályozási művek közül főként sarkantyúkat alkalmaztak, illetőleg alkalmaznak napjainkban is a folyócsatornázás által nem érintett szakaszokon. A sarkantyúk keresztmetszeti alakja igazodik az áramlási igénybevételekhez. A felvízi rézsű a jég ütőerejének csökkentése érdekében 1:1,5 — 1:2, a hátoldal kiképzése 1:3 — 1:4. Az átbukó víz energiájának megtörése érdekében az alvízen 1:4 — 1:8 hajlású lapos vagy vízszintes kőterítést alkalmaznak. A sarkantyúfej kialakítása műről műre változik. A kanyarulatokban domború oldalon lapos rézsűket alkalmaznak, amely fokozatosan meredekebbé válik, a