Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)

1. füzet - Dóka Klára: A magyarországi vízmesterképzés múltjából

A vízmesterképzés múltjából 101 A második év anyaga árvízvédelmi és folyószabályozási ismeretekkel, vízügyi jogszabályokkal bővült. A heti óraszám nem haladta meg a (heti) 39-et. Újdonsága volt az 1894. évi rendtartásnak az iskolai adminisztráció növekedése. Egyegy tanév folyamán az igazgatónak 15 jelentést kellett készíteni a tanulók létszámáról, előmeneteléről, az iskola gazdálkodásáról. A Vízmesteriskola új felügyeleti hatósága 1891-től a Földművelésügyi Minisztériumban felállított Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal lett, amelyet a vízügyi műszaki szolgálat irányítására hoztak létre.

1

7 Egyéb változás is volt az iskola életében. 1894-től a Gazdasági Tanintézet oktatói nem vettek részt a vízmesternövendékek tanításában, ezt teljes egészében a műszaki személyzet oldotta meg. 1895-től az igazgatón kívül 4 mérnök tanított Kassán.

1

8 A társulati és folyammérnöki segédszemélyzet felvételével a létszám ugrásszerűen megnőtt. Egyéb lehetőség híján a meglevő épületet bővítették ki, hogy 40 személy befogadására alkalmas legyen.

1

9 A kétéves iskola csupán 5 éven keresztül működött. A gyorsított tanulás — főként a nyári gyakorlati idő rövidsége miatt — nem hozta meg a várt eredményt. 1899-ben ismét visszatértek a 3 éves tanílásra. Az alapszabályok módosítását az is indokolta, hogy az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatalt 1899-ben Országos Vízépítési Igazgatósággá szervezték, és ennek kultúrmérnöki osztálya vette át a Vízmesteriskola irányítását. Az 1899-es rendtartásban új tantárgyként szerepelt a halászat, amely második és harmadik évben 10—10 órát kötött le.

2

0 Az Országos Vízépítési Igazgatóság keretén belül működő Halászati Felügyelőség vezetője kérte a módosítást. Azzal indokolta a kérést, hogy a folyam- és kultúrmérnöki hivataloknak a korábbinál nagyobb gondot kell fordítani a halászatra és a haltenyésztésre. Ennek érdekében szükséges, hogy a vízmesterek legalább a minimális ismeretekkel rendelkezzenek. A minisztérium elfogadta a javaslatot.

2

1 1908-ban a tanulók létszáma ismét felülmúlja az iskola befogadóképességét. A város telket ajándékozott az új épület céljaira, amelyben 60—70 növendék oktatására és elszállásolására lehetőség volt.

2

2 Az új épületbe költözés az alapszabályok módosításával járt együtt. Sok változás nem történt a korábbihoz képest. Elhagyták a szabadkézi rajzot, az ábrázoló mértant, és helyette műszaki rajzot tanítottak. Csökkent az építéstani órák száma. A műszaki adminisztráció (előinéret, költségvetés, árjegyzék készítése) nem volt tananyag. Ugyanakkor nagyobb gondot fordítottak a vízépítéstanra, főként a városi és községi vízvezetékek építésére.

2

3 Az iskola vezetését 1909-től Rohringer Sándor vette át. A körülményeknek megfelelően módosította az iskola házirendjét,

2

4 kérte kollégáit, hogy a továbbiakban az oktatást a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően végezzék, saját tapasztalataikat mondva el az órákon. Látta, hogy a lemorzsolódásnak egyik fő oka a magas szintű elméleti oktatás, amit a kevesebb előképzettséggel rendelkező hallgatók nein tudtak nyomon kísérni.

2

5 Gondot jelentett a műszaki rajz órák számának felemelése is. Nem a begyakorlásra jutott több idő, hanem az anyag bővült ki. Egyszerűsítésre volt szükség a számtan, irattan esetében, és túlságosan elvonttá vált a talajismeret és növénytermelés című tárgy is.

2

6 1890 óta az osztályzatok az előmenetelre és a .tanulók szorgalmára vonatkoztak. Előmenetelre kitűnő, jeles, jó, elégséges, elégtelen; szorgalomra igen szorgalmas, szorgalmas, kevésbé szorgalmas, hanyag megjelölést lehetett alkalmazni.

2

7 1911-ben a kitűnő osztályzatot eltörölték, azonban a végzett növendékeket minősíteni kellett, hogy milyen mértékben találják őket alkalmasnak a vízmesteri pályára.

2

8 Hohringer