Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

3. füzet - Sárváry István: Nyomjelzési kísérletek néhány elvi és gyakorlati kérdése

Víznyomjelzési kísérletek 455 vizek, műtrágyázás stb.) következtében is gyakran bekerülhet a vizsgált felszín alatti áramlási rendszerbe. A megfigyelési pontokon való észlelése sokszor megtévesztő lehet. Azonos kompnensű jelzőanyagokkal történt korábbi nyomjelzések elhúzódó hullámai is jelentősen megemelhetik a megfigyelési pont vizének eredeti természetes oldott-anyag tartalmát. Az Aggteleki-hegységhez tartozó Alsóhegyen az évek során csaknem kétszeresére nőtt a források vizének átlagos kloridtartalma, és a

iszilárd állapotban beadott só egy esetben évekig megfigyelhető volt a beadásra igénybevett zsomboly fenekén. Ha a hosszú ideig pangó jelzőanyagot nagy intezitású zápor bemossa a rendszerbe, esetleg olyankor is kaphatunk „jelzést", amikor már egy másik ponton beadott festék megjelenését figyeljük. Sajnos a gyakorlatban hozzáférhető és könnyen kimutatható, ugyanakkor nagy koncentrációban is veszélytelen jelzőanyagok választéka meglehetősen csekély. Javasolható, hogy ha olyan jelzőanyagot használunk, amely a vízben természetes körülmények között is megtalálható, akkor az alapszintet a természetes koncentráció átlagos értékének kétszeresében vegyük fel. Ez azonban csak kiindulásnak tekinthető, amelyet a megfigyelési pont tényleges körülményeinek megfelelően esetleg ennél magasabbra kell emelni. 5. Néhány víznyomjelzés-vizsgálat értékelése A 6. ábrán néhány sikeres hazai kísérlet koncentráció-hullámának képét mutatjuk be. A hullám-alakok naponkénti, vagy ennél sűrűbb mintavételek alapján rajzolódtak ki, ezenkívül bejelöltük a grafikonokon az értékelésnél használt „alapszint" vonalát is. A beadás időpontját nyíl jelzi. Mint látható, a bemutatott esetekben az alapszint megválasztása alig befolyásolja az értékelhetőséget. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a koncentrációhullám átvonulásának időtartama (a hullám hossza) körülbelül azonos volt az első beérkezésig eltelt időnél, ami a fent elmondottak érvényességét támasztja alá. A 7. ábrán a leggyakoribb hibák bemutatására két eredménytelenül végződött vizsgálat hullámrajzát adjuk meg. Ezekben az esetekben a természetes klorid-ion tartalom vizsgálat előtti időszakban mért szintjét meghaladta ugyan a mintavételek során mért koncentráció, de ez csak a vízhozam csökkenése által létrejött töményedésnek tulajdonítható. Látható, hogy az alapszintet mindkét esetben a természetes ingadozás felső határához túl közel állapították meg. Külön figyelmet érdemel a 8. ábrán bemutatott eredménytelen kísérlet, ahol a viszonylag igen magas kloridkoncentrációk mindig csapadék után jelentkeznek, de csak rövid lefutással. Ha a nyomjelzőanyagként beadott só jelent volna meg közel 100 nap elteltével a megfigyelési ponton, a fentiek szerint a koncentráció-hullámnak is legalább ilyen hosszan kellett volna jelentkeznie. A csapadék után rövid idővel fellépő és ugyanilyen gyorsan lecsengő éles csúcsok ezzel szemben a megfigyelési ponthoz közeleső só-szennyeződésre utalnak. Figyelembe kell még venni, hogy a beadási pontok befolyó patak klorid-ion tartalma a kísérlet időszakában átlagosan 20,0—23,7 mg/l között változott, egy alkalommal pedig 35,8 mg/l értéket is elért. Ha feltételezzük, hogy a nyelőn befolyó patak vize a megfigyelési ponton folyik ki, a természetes ingadozást kifejező alapszintet legalább a 40 mg/l értéknél kellene meghúznunk, még akkor is, ha feltételezzük, hogy a forrásban ez a tömény-