Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)
3. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. I. rész: A vízrajz célja, feladatai és az adatgyűjtő hálózat kialakítása
A korszerű vízrajzi munka. I. rész 355 érvényesül majd, már most szükséges az észlelőhálózat kiépítése, hogy elég hosszú adatsor álljon rendelkezésünkre a természetes állapothoz viszonyított változások kimutatására. Kívánatos, hogy ezek az adatgyűjtő rendszerek az egységes hidrológiai hálózattal összhangban, a beruházások részeként valósuljanak meg. A duzzasztott folyószakaszok vízrajzi megfigyelőhálózatának adatgyűjtő központjai a vízlépcső műtárgyainak kezelését ellátó üzemi szervezethez kapcsolódva oldhatók meg. Az elhelyezés így külön beruházást nem igényel, csupán a megfelelő személyi és műszaki ellátottságot kell biztosítani. c) A területi hidrológiai állomáshálózat kialakítása Már szólottunk arról, hogy a hidrológiai folyamatoknak egy része a vízfolyások és tavak medréhez kötötten zajlik le, másik csoportja pedig a vízgyűjtő területen elosztottan jelentkezik. Kifejtettük az első csoporttal kapcsolatosan, hogy az ezekre vonatkozó információkat csak meghatározott geográfiai vonalak mentén gyűjtött adatokból alakíthatjuk ki, mert a vizsgált paraméter nem a mérési helyhez rendelhető érték, és ezért a pontokhoz kötött számszerű mennyiségek között a vízszintes síkban szabadon nem extrapolálhatunk, hanem az adat mindig a mérési hely fölötti teljes vízgyűjtőt jellemző átlagos paraméter (pl. a vízhozam adatsorból számított átlagos lefolyás nem rendelhető a mérési szelvényhez, hanem a teljes rész vízgyűjtőhöz és ezért a lefolyás izovonalas térképpel nem ábrázolható). Azt javasoltuk ezért, hogy a transzport-folyamatok adatait vagy hossz-szelvény mentén, vagy a vízgyűjtő terület kiterjedésének függvényében elemezzük. Ezzel szemben a területi folyamatoknak integrált értékeit nem mérhetjük, csupán pontszerű jellemzőjét, ezért külön vizsgálnunk kell, hogy ezekből a helyhez kötötten jelentkező adatokból hogyan határozhatók meg a terület egészét jellemző átlagértékek (pl. a lehullott csapadék teljes tömege, vagy a területi párolgás), mert a természetes vízmérlegben ezeket kell ismernünk és összevetnünk a vízfolyások szelvényeként mért adataival. A területi folyamatokat az adatgyűjtés szervezése és az információk értékelése szempontjából további két csoportra kell osztanunk, különválasztva azokat az adatokat, amelyeknek térképi ábrázolása izo-vonalakkal történhet, azoktól, amelyek a térképen mozaikszerű képet adnak. Köztudott, hogy a pontonként végzett mérések eredményeit a vízszintes vetületen ábrázoló diszkrét értékek alapján akkor szerkeszthetjük meg az azonos számszerű paramétereket összekötő vonalakat, ha két alapvető feltétel kielégített (Kovács, 1976): — a paraméter jellege lehetővé teszi az interpolációt, mert a pontszerűen meghatározott értékek között annak fokozatos és folytonos változása feltételezhető; — a mérési pontok elég sűrűn fedik területet, és így kizárható annak feltételezése, hogy a jelenség valamely fontos helyi változását adat hiányában figyelmen kívül hagyjuk. Az említett feltételeket kielégítő legismertebb értékelési mód talán a csapadék területi eloszlásának meghatározása. Ellentétes jellegűek azok a folyamatok, amelyek — bár a területen elosztottan zajlanak le — a leírásukra szolgáló paraméterek számértékei a felületen szakaszosan változó tényezőktől függenek (pl. a tényleges evapotranspiráció, ami függ a légtömeg párologtatóképességén — ezen 2*
