Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

3. füzet - Kovács György: A korszerű vízrajzi munka alapelvei. I. rész: A vízrajz célja, feladatai és az adatgyűjtő hálózat kialakítása

348 Kovács György lését valósítsuk meg (3. ábra). Ezek kiegészítéséül néhány, a rendszerhez nem csatlakozó kisebb vízfolyáson is biztosítanunk kell a folyamatos mérést részben a részletesen megfigyelt területekkel fennálló hidrológiai analógia igazolása érdekében, vagy — ha ilyen kapcsolat nincs — a terület önálló jellemzésére, részben az emberi beavatkozások következtében változó hidrológiai folyamatok jellemzésére (pl. Concó, Benta-patak, Eger-víz, Tetves, Császár-víz, Nagyberek-csatorna, DinnyésKajtori-csatorna, a Tapolcai-öblözet vízfolyásai). Ezek a kiegészítő mérések esetleg összevonhatók a szomszédos nagyobb vízrendszerekkel (pl. a Balatont közvetlenül tápláló vízfolyások a Zala vízgyűjtőjével, a Velencei-tóba ömlő és onnan lefolyó patakok a Sárvíz-rendszerével, a Concó és a Bakony-ér az Által-érrel, a Benta-patak a Váli-vízzel). A 14 vízgyűjtővel és a kiegészítő mérésekkel számolva mintegy 200-ra tehető a kisvízfolyásokon üzemeltetendő állomások száma. Minden rendszeren belül egy vagy két központi adatgyűjtő telep kiépítésével és az állomásokat megfelelő regisztráló berendezéssel ellátva (majd később a hálózatot automatizálva) megoldhatjuk az adattovábbítás és feldolgozás centralizálását. Belvízi öblözetek Amint a 3. ábra mutatja, a 14 részletes megfigyelésre javasolt vízgyűjtő csupán az ország területének mintegy felét, a hegy és dombvidéket fedi le. A sík, meghatározott eséssel nem rendelkező területeken természetes meder-rendszer alig alakult ki, ezért itt a hidrológiai körforgalom felszíni ágát jellemző transzport-folyamatok zömmel a mesterséges csatornahálózatokhoz, a múlt században kiépített és fokozatosan fejlesztett belvízrendszerekhez kötődnek. Ismert, hogy ezeken az alföldi vízgyűjtőkön a víz lassú mozgása és nagymértékű tározódása miatt a vízmérleg összetevői közül a párolgás és a beszivárgás túlsúlyba jut a felszíni lefolyással szemben (Kovács, 1977). Ezeknek a döntő elemeknek — és az azokat jelentősen befolyásoló tározódási folyamatnak — megfigyelésével kapcsolatos elvekre a területi hidrológiai állomások elemzése során visszatérünk. Szükséges azonban a felszíni lefolyás értékének ismerete is, annak ellenére, hogy annak a csapadékhoz viszonyított aránya még a jelentős emberi beavatkozás hatására sem éri el évi átlagban a 10%-ot (sőt az egyedi csapadéktevékenységek alapján számított lefolyási hányad is csak a tavaszi olvadási periódusban haladja meg ezt az értéket.) A kisvízfolyásokhoz hasonlóan elsősorban a vízszállítás értékét kell meghatároznunk, amit a szivattyútelepek és a műtárgyak kalibrálásával oldhatunk meg. Bár a kis szintkülönbség miatt az utóbbiak pontossága korlátozott, mégis megbízhatóbbak az így meghatározott adatok, mint a kis esésű csatornákra szerkesztett hozamgörbékről leolvasott értékek, és a vízállások ismeretében folyamatos vízhozamsort számíthatunk. Az adatok gyűjtését a csatornaőri hálózat feladatává kell tennünk, az ellenőrzés és az elsődleges feldolgozás elvégzésére kiválasztott területi állomásokat jelölhetünk ki. Ezek gondoskodnának a vízminták vételéről is azokban a szelvényekben, ahol a területen elosztottan jelentkező mezőgazdasági szenynyezések feltárása és nyomonkövetése szükségessé teszi ezt. Tájjelemző és kísérleti területek A legkisebb vízgyűjtőkön kialakuló hidrológiai folyamatokra vonatkozó információk gyűjtésének eszközei a tájjelemző területek. Nyilvánvaló, hogy az ilyen