Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

302 Hamvas Ferenc leválás) energia-kérdéseivel sem. Az energia figyelemreméltó méretére azonban utalt a kísérleti csatornában folyó víztömeg szabályos, csatorna-hossztengely menti lengése, ami az adott geometriai méretek mellett a hidraulikai jellemzők „rezonanciát" előidéző megválasztásával volt előállítható. Ehhez hasonló lengés volt tapasztalható a Kiskörei Vízlépcső műtárgyának és műveinek áramlási vizsgálatára [4] épített térbeli modellben is. 2. Alvfzoldali medererózió Az említett tanulmányunkban [ÍJ nem általános értelemben kívántunk foglalkozni az alvízoldali medererózió kérdésével, hanem csak rá kívántunk mutatni arra, hogy a lokális medermélyülések helye előre jelezhető. Ugyanitt azt is hangsúlyoztuk már, hogy az egyszerűsített elrendezés esetére kidolgozott elmélet alkalmazása a Tiszalöki Vízlépcső alvízi medrének vizsgálatánál csak úgy volt lehetséges, hogy helyenként közelítéssel, elhanyagolással éltünk: a szükség szerint átlagokkal dolgoztunk. Nem vettük külön-külön figyelembe az áramló vízben levő összes i elválasztó pillérről leváló Kármán-féle örvények hatását, a rendelkezésünkre álló adatok csekély száma miatt nem tudjuk egy-egy — esetleg tartósabban előforduló — üzemi állapot hatását külön értékelni. Arra sincs továbbá lehetőségünk, hogy a huzamosabb ideig előforduló, nagyjából állandó vízsebességnél leváló örvények hatását megvizsgáljuk. A külön-külön elemzésre ezért sincs lehetőség, mert a természetbeni (évente legfeljebb kétszer készített) mederfelvételek eredményei is a vízjárás és az általa befolyásolt műtárgy-üzem következtében előálló mederváltozások eredőjét tükrözik. Nem vitatható az a tény, hogy a duzzasztott térből az alvízoldali mederbe érkező víz az energiatartalmához viszonyítva hordalékban szegény, és az energiatartalmának megfelelő hordalékot a medernek azon a részén veszi fel, ahol a víz sebessége eléri a meder megbontásához szükséges kritikus értéket. Ez a sebesség azonban nem szükségszerűen és kizárólagosan a víztömeg vízfolyás szerinti haladási sebessége. Köztudott, hogy az áramló vízbe behelyezett nem áramvonalas tárgyakról örvények válnak le, amelyek (például pillérek esetében) függőleges tengely körül is foroghatnak. Ezeknek az örvényeknek továbbhaladását a víz áramlási sebessége okozza. Nyilvánvaló tehát, hogy a haladó forgó mozgás következtében egyes vízrészek a haladási sebességet meghaladó, mások ezt el nem érő sebességgel mozognak. A vízfolyás sebességéhez képest a viszonylagos sebességnövekedés még erőteljesebb lehet azon a helyen, ahol két örvénysor haladási útja keresztezi egymást, vagyis az interferencia helyén. Véleményünk szerint ez az a hely, ahol a víz mederanyag-elragadó ereje a leghamarabb éri el a kritikus értéket. Fenti okfejtésünk alapján — az ismertetett körülményeket figyelembe véve — vitatkoznunk kell ür. Hamvasnak azzal az állításával, miszerint az utófenékbiztosítás vége a „legkorábbi" környezet, ahol a víz sebessége elég nagy a mederanyag mozgásba hozásához. A Tiszalöki Vízlépcső alvizében készített mederfelvételek szerint [5] előfordult ugyanis, hogy az utómeder biztosítása — bár a vízáramlás által megmozdíthatatlan anyagból építették — nem vált be, mert a mederágy könnyebben elmozduló szemcséit a víz a kövek közül kimosta. Általános érvényű az a kijelentés, miszerint árvízkor a hordalékban gazdag víz a kimélyülések környezetében a rendelkezésre álló megnövekedett kereszt-