Vízügyi Közlemények, 1979 (61. évfolyam)
1. füzet - Egerszegi Gyula: A szennyvízbírság a vízminőség-védelem szolgálatában
110 Lászlóffy Woldemár Áldozatra kész hazafiságára és szakmaszeretetére vall, hogy 1860 áprilisában a Tudományos Akadémiához intézett levelében — névtelenül — kötelezte magát arra, hogy 10 éven át minden évben 50 forintot fizet be az Akadémia pénztárába pályadíjul egy „a mérnöki tudományban kitűzendő pályakérdésre". 1881-ben, amikorra a tőkésített alapítvány 1000 forintra nőtt fel, az Akadémia pályázatot hirdetett a „csekély esésű folyóvizek szabályozásánál követett elvekre". (Tudjuk, hogy a pályadíjat az akkor 31 éves Kvassay Jenő nyerte el, akinek munkája könyvalakban is megjelent. 8 Péch az eredményhirdetés alkalmával sem tárta fel kilétét. Szili/ Kálmán, az Akadémia főtitkára, azonban véletlenül megtudta, hogy kiről van szó, és mivel ismerte Péchet, megkérdezte tőle, hogy felfedheti-e az alapító kilétét. Mivel Péch arra kérte, hogy ne tegye halála előtt, Szily hallgatásra kényszerült, és csak az 1902. nov. 24-i összülésén — egy héttel Péch elhunyta után — árulta el, egyben javasolta, hogy az Akadémia fejezze ki köszönetét és részvétét az özvegynek. Ez másnap meg is történt. 9 1859-cel életének nyugodtabb szakasza következett. A Paulis-vlajkováci árinentesítő társulatnál vállalt állást. Közmegelégedésre, mert a Társulat 1870-ben külföldi tanulmányútra küldte. Megjárta Hollandiát és Belgiumot, de a poroszfrancia háború kitörése miatt a tervezettnél korábban tért haza. 12 évi szolgálat után megvált a társulattól és a Temes— Bega-wölgy rendezésének előmunkálataiba és tervezésébe kapcsolódott be. Eredményes működése alapján 1873-ban kinevezték királyi mérnökké és megbízták a Bega szabályozási m. kir. Mérnöki Hivatal vezetésével Temesvár székhellyel. Ebben az időben tervezte a földművelésügyi minisztérium megbízásából az ótelki, majd — a rizstermesztés népszerűsítése érdekében — a péklapusztai öntözést. Kezdeményezésére alakult meg a Temesvári Mérnök- és Építész-Egylet, amelynek 1879-ig titkára volt. Élénken részt vett a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat működésében és a Délmagyarországi Természettudományi Társulat megalakításában. 1 0 Szociális érzékének adta tanújelét „Munkát ínséges népünknek, nem alamizsnát" című erőteljes hangú cikke. (Temesi Lapok, 1873. nov. 4. és 6.) Az állami szolgálatban gyorsan haladt előre Péch. 1879-ben központi szolgálatra Budapestre rendelték miniszteri főmérnöki rangban. 1881-ben, a minisztériumban a szegedi árvízkatasztrófát követő személycserék kapcsán középítészeti felügyelő lett, és 1886-ban megbízták a Közmunka és Közlekedésügyi minisztériumban újonnan szervezett Vízrajzi Osztály vezetésével. Egy évre rá műszaki tanácsossá lépett elő, 1889-ben miniszteri osztálytanácsossá nevezték ki. 1902. január 1-ével, újévi ajándékként, megkapta a mérnök számára akkor szinte elérhetetlen miniszteri tanácsosi címet. Ebből az alkalomból írta róla a Vízügyi és Hajózási Közlöny: „Szinte fájdalmas tudni, hogy az öreg Péch immár állami szolgálatának vége felé jár... De jó volna megfejelni s még vagy húsz eszlendeig dolgoztatni őt a vízrajzi osztály élén, hogy amit elkezdett, be is fejezhesse. Dicsőségének teljességéből ugyan ma sem hiányzik már semmi, de a köznek az volna javára, ha Péch József még sokáig nem gondolna nyugalomra." (1902. jan. 9.) A sors azonban másként rendelte. November első hetében nagy fáradság fogta el, pihenni vágyott. Néhány nap múlva ágynak dőlt és 1902. nov. 17-én, életének 74. évében — két hónap híján félévszázados mérnöki tevékenység után, amelyből 16 évet töltött a Vízrajzi Osztály élén —, csendesen elhunyt.
