Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)
4. füzet - Bognár Árpád-Szilágyi Endre: Árvízi előrejelzés hegy és dombvidéki vízgyűjtőkre rövididejű adatsorok alapján
Kovács György válasza (>41 sem, a területi rendszerek hatékonysága csak akkor biztosítható, ha megfelelő befogadóval rendelkezünk. Némethi) László úgy véli, célszerűbb lenne gravitációs rendszerek kialakítására törekednünk, hogy ezzel csökkentsük az építési és üzemi költségeket. Van olyan terület az Alföldön, ahol a helyi domborzat valóban lehetővé teszi az ilyen megoldásokat is. A nádudvari Vörös Csillag TSZ legutóbb drainezett területe jó példa erre. A befogadó csatorna mintegy másfél méterrel mélyebb terepen fut, mint a bekapcsolt terület szélső szakaszának felszíne. Itt tehát az egy méteren levő drainek a szükséges szívást biztosítják. Ellenkező példaként említhetők a Debrecen melletti jóléli lavak. Ezekkel kapcsolatosan az MTA debreceni és vízügyi elnöki bizottságainak együttes ülésén problémaként mondta el Molnár László, hogy a sekély tavakban a víz minősége rossz, és a talajban több helyütt károsan emelkedett, mert a szivárgókban a gravitációs rendszerrel nem lehet kellő leszívást biztosítani. A tározó tavak szintjének emelése és a megfelelő leszívás is csak szivattyús rendszerrel lenne biztosítható. A megfelelő mélységű gyűjtőcsatornák kialakítása kétségtelen sok műszaki problémát vet fel, amint Némethi/ László ezt kifejti (folyós homok jelenléte, nagy területfoglalás stb.). A helyi domborzat, a rendszer kiterjedése és a talajréteg mélysége, amelynek víztartalmát szabályoznunk kell, meghatározza a gyűjtőrendszerben biztosítandó szintet, és ehhez meg kell keresnünk a legjobb műszaki megoldást az építési technológiával együtt. Nem merném azonban olyan határozottan állítani, mint Némethi/, hogy ez zárt csatorna nem lehet, bár elismerem, hogy ez költséges, és fenntartási gondokkal is jár, kiküszöböli azonban a területveszteséget és az állékonysági problémákat. Ez a gyűjtő azonban nem feltétlenül a talajvíz felszínét szabályozza, mint Dr. Oroszlány említi, hanem elsődleges célja az, hogy a talajrétegből akár drainekkel, akár esésben végrehajtott mélylazítással elvezetett víznek befogadót biztosítson. Némethíj László az emelt szintű tározók ellen is szót emel. Véleményét elsősorban azzal indokolja, hogy tíz métert meghaladó vízoszlopot tartó töltések mentett oldalán a szivárgók kellő védelmet nem nyújtanak. Ezzel szemben Rotterdam mellett magam láttam ilyen tározót a terep fölé 17m-rel emelt vízszinttel, és a szivárgók kifogástalanul működtek. A felvetett kiskörei példa is azt mutatja, hogy ahol a leszívási szintet megfelelő mélységen tartották, a szivárgók kellő védelmet adtak, sőt a belvízhelyzetet is javították a töltésen belüli egy-két kilométeres sávban. Ahol azonban a leszívási szint nem megfelelő - például a nagykunsági főcsatorna mentén, vagy a már említett debreceni tavaknál — a talajvíz emelkedése nein akadályozható meg. Л tározók méretezése során figyelembe kell vennünk az elfoglalt terület értékét, a vízmélység összefüggését a víz minőségével, és az így adódó követelmények műszakilag helyes és gazdaságos kielégítésére kell törekednünk. Az optimális méretek és a választott műszaki megoldások — mint már említettem - nagymértékben függenek a helyi adottságoktól. Csak néhány öblözet valóban hatékony rendezése adhat választ sok, ma még vitatolt kérdésre. Ezért remélem, rövidesen az elvek gyakoriali megvalósításával kapcsolatos nehézségeket építés közben ismerhetjük meg, és győzhetjük le azokat. A hozzászólások folytatása az 1979. évi 1. füzetben.
