Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

4. füzet - Bognár Árpád-Szilágyi Endre: Árvízi előrejelzés hegy és dombvidéki vízgyűjtőkre rövididejű adatsorok alapján

638 Hozzászólások ellenére, hogy ezek a csatornák vizet a legritkább esetben vezetnek. Ez van a homokhátságokon. A löszhátakon a vízrendezés igénye eddig nem jelentkezett, az üzemi úthálózat víztelenítő árkai, gondos kiépítés esetén ellátják azt a levezetési igényt, ami rendkívüli esetekben előfordulhat. A talajvíz mélyen van, szikesedési problémák nincsenek. A gond ott kezdődik, ahol a fedőréteg közel vízzáró, vagy legalább is a szelvényben van olyan réteg, melynek vízvezető képessége olyan kicsi, hogy a csapadékból keletkezett tócsák vizét csak a tűrési idő múltán képes a mélyebb rétegek felé leszivárogtatni. S ilyen a Tiszavölgy belvizes területeinek zöme, szikes a felszínen, vagy a felszín alatt egy vízzáró rétegben, vagy legalább is repedező réti agyag. Szerző első tanulmánya következtetéseinek negyedik pontjában erről azt mondja: „Vízzáró fedőréteg esetében a mély drének hálózatát ki kell egészítenünk olyan beavatkozásokkal, amelynek célja a csövek fölötti réteg szivárgási tényezőjének növelése". Hát itt kezdődik a komplex meliorációnak egy olyan feladata, melyet a „vizes" nem tud kikerülni. Nem kenyerem a kémiai talajjavítás, de annyit tudok, hogy hazánkban eddig digózással, meszezéssel, mélylazítással csak egy viszonylag sekély réteget tudtak vízgazdálkodási tulajdonságaiban megjavítani, ami ugyan elég volt ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelés lehetőségeit javítsa, de óvatosan vigyázott arra, hogy csak a degradált szikes réteghez nyúljon, mert ahol már só is van, ott csak gipsszel lehet valamit kezdeni, s ez nem a széleskörben alkalmazható javítási lehetőségek közé tartozik. A tanulmány javaslatainak indokolásában véres fonalként húzódik végig az öntözés járulékaként várható másodlagos szikesedés veszélye. Ennek elkerülésére azonban nem csak a talajvíz mélységének szabályozása (mélydrénekkel) az egyedüli út. A közvetlenül veszélyeztetett területek kikapcsolása az öntözésből, az öntözővíz minőségének ellenőrzése, az öntözővíz adagok helyes megválasztása mind eszköze lehet a megelőzésnek (

Stefanovits). A másodlagos elszikesedés ijesztő példái — az esetek zömében — nagy csatornák szivárgásától és kedvezőtlen helyre telepített rízstelepektől károsan megemelkedett sós talajvizek következményei. Ma már e kérdésben tisztábban látunk, mint 30 éve s így az öntözési tevékenység szakszerű irányítását, a talajvízjárás, a só forgalom, a vízminőség ellenőrzését arra alkalmassá tett területi alközpontok el tudnák látni. Az OMFB elfogadott már egy olyan koncepciót, mely a Kisköre-i térségben a vízkészletgazdálkodás, a vízelosztás és az öntözés irányítására egységes rendszerben 3 alrendszeri központ létesítését javasolja. Ezek közül ma már csak a harmadik hiányzik, pedig létesítése és fenntartása a javasolt fejlesztésnél legalább két nagyságrenddel olcsóbban megoldható lenne. És megvédene a másodlagos szikesedéstől, csak az érdekelt két népgazdasági ág munkájának ésszerűbb összehangolására lenne szükség. Ha az öntözésre alkalmas teriileteket és a belvízzel veszélyeztetetteket helyszínrajzon azonosítjuk, az esetek többségében nem fedik egymást. Nagyon tetszetős gondolat a „belvízgazdálkodás", de vízrendezésünk korszerűsítése során le kellene már számolni azzal a tervvel hogy a tározott belvizeket az esetek többségében öntözésre használjuk. Azol vannak, ott legszigorúbbak a vízminőségi előírások, ott áll fenn leginkább a másodlagos szikesedés veszélye. Hátha még a sós talajvizeket is belekeverjük egy mélydrénezés segítségével. A puffer célú belvíztározókat nem keverném össze az öntözővíz tározókkal. Eltérőek a feladatok, igények, az üzemeltetési tevékenység átfedő, egymást zavaró.