Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

4. füzet - Bognár Árpád-Szilágyi Endre: Árvízi előrejelzés hegy és dombvidéki vízgyűjtőkre rövididejű adatsorok alapján

634 Hozzászólások és egy kisebb belvizes öblözet vizét szivattyúsán kell beemelni, de mindenesetre érdemesnek látszik az amúgy is vízállásos, minden más célra alkalmatlan terület jobb kihasználásának lehetőségét részletesen megvizsgálni. 7. Vízhasznosítási tározók gazdaságos mérete és üzeme A tározó önmagában nem cél, csupán eszköz és vízzel való feltöltésének megbízható megoldása nélkül nem ér semmit, a vízbő időszakban a vizet oda is kell juttatni. Erre a belvízi főcsatornák is felhasználhatók, de csak végső esetben. Egy öntözőrendszer területén az öntöző főcsatornák a legkézenfekvőbb vízszállító útvonalak ugyanis — amúgy is rendelkezésre állnak, és a vízkivétel a folyó duzzasztott szakaszán van, tehát üzemvízszintjük magas. Vizsgáljuk meg a Tiszalöki öntözőrendszert először ebből a szempontból. A tanulmány szerint 2000-re itt kell megvalósítani a számításba vett 1,2 km

3 síkvidéki tározótér 40—45%-át, vagyis 0,48-0,54 km

3-t. Ehhez 160-180 m

3/s vízszállító kapacitásra van szükség, ha a tanulmányban adott feltételek mellett kéthónapos feltöltési idővel számolunk. A tározók helyszükséglete 16 m-es vízmélység esetén 30-34 km

2. A tiszalöki vízkivétel kapacitása 60 m

3/s, tehát a szükségletnek mintegy a harmada. Mivel a Keleti Főcsatornát a Hortobágy-völgy peremén vezették, találhatók olyan mélyfekvésű — és kevéssé értékes — területek, ahol 3—4 m vízmélységig gravitációs feltöltés lehetséges. A tározási program első ütemében ezeknek a lehetőségeknek a kihasználását javaslom. Itt szóba jöhetne a hagyományos síkvidéki tározók építése biológiai hullámvédelemmel és nyílt szivárgó árkokkal, továbbá teljes egészében gravitációs feltöltéssel, ami jelentősen csökkentené a beruházási és üzemi költségeket. A rendelkezésre álló vízszállító kapacitással így 0,18 km

3 tározót lehetne ellátni, melynek helyigénye kb. 45 km

2. Ezt a megoldást azonban el kell vetni, mert — a biológiai partvédelem 4 m-es vízjátéknál véleményem szerint nem megfelelő — a nyílt árkos szivárgórendszer hatékonysága ekkora vízoszlopnál vitatható, — a további fejlesztésből éppen a tározásra legalkalmasabb, legkisebb értékű területeket zárja ki. Ha tehát valóban végre akarjuk hajtani a tározási programot, ezeken a legkedvezőbb helyeken is célszerű nagyobb vízmélységet választani, és pedig nézetem szerint 8 m körül. így ugyanis a teljes víztömeg fele gravitációsan vezethető be és még nem adódik túlzottan nagy töltésméret. Itt kell foglalkozni a tóegységek kiterjedésével is. A tanulmány szerinti 1 km

2 kiterjedésű tóegységeket csak az indokolta, hogy azok egyben a 10—15 ezer hektáros területegységek belvizeit fogadják be és a mély vezetésű gyűjtőrendszer miatt nem gazdaságos nagyobb területegységet felvenni. Az I. táblázatban összeállítottam a különböző területű főegységekhez és vízmélységekhez tartozó költségeket. Alapadatként a korábban visszaszámított értékeket vettem fel, így a végeredmények — ha a részadatok nem egészen helytállók is —