Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

4. füzet - Gergely István: A Vízügyi Közlemények 101. éve előtt

532 Gergely István A „Hidrológiai Közlöny" elsősorban magasszintű elméleti lap, amely a legújabb eredmények és a társasági hírek mellett a gyakorlat számára még nem feltétlenül kiforrott munkáknak is hivatott helyet adni tudományosan felkészült olvasótábora számára. A „Magyar Vízgazdálkodás" széles tömegekhez szól, elméleti vonatkozású cikkeinél is elvárjuk a közérthető, ismeretterjesztő fogalmazást és nagy hangsúlylyal kell a lapnak foglalkoznia szolgálatunk politikai-társadalmi életével, összefoglalóan : vízgazdálkodás-politikánkkal. A „Vízügyi Közlemények" az összekötő kapocs e kettő között. Nem feltétlenül a kiemelkedő elméleti-matematikai felkészültségű olvasó, hanem a szakmailag igényes gyakorlómérnök számára kell, hogy olyan iránytűt adjon, amelynek a segítségével eligazodik terveinkben, megismeri a szakma kül- és belföldi, legújabb, tudományosan megalapozott gyakorlati eredményeit, tanulságos hibáit. Tevőlegesen és nagy hangsúllyal kell hozzájárulnia a szakmai szemléletformáláshoz azokon a területeken, amelyek munkánk fő súlypontjait képezik. Viszonylag bővebb terjedelmi lehetőségei módot adnak tudományos eredményeket, gyakorlati tapasztalatokat összegző, szintetizáló cikkek közlésére, szakmai gondjaink nagyobb lélegzetű multi- és interdiszciplináris szempontú megközelítésére is. Mindezt arra a konkrét célra irányítva, hogy a lap járuljon hozzá a magyar vízgazdálkodás előtt álló feladatok megoldásához, terveink valóra váltásához. Ezek a tervek nagyok, felemelőek. A ma vízmérnökeinek és technikusainak az asztalán olyan tervek vannak alakulóban, a kubikusokból lett gépkezelők, a munkások keze alatt olyan művek vannak megvalósulóban, amelyről elődeink álmodtak. Ezeknek az álomból a valóságba átlépő terveknek a valóra váltása nagy felelősséget jelent, nemcsak nagy szaktudást, hanem jó előrelátást is igényel. A vízügyi létesítményeknek nemcsak az előkészítési és megvalósítási ideje hosszú, de életideje is sok évtizedes. Nagy az eszközigényük, egyre nagyobb ráfordítást igényelnek és egyre jobban fokozódik társadalmi-gazdasági hatásuk — hiszen a szocialista építőmunkának sehol sem lehet gátja a víz hiánya, káros bősége, vagy kedvezőtlen minősége. Ennek érdekében olyan nehéz feladatok várnak ránk, mint az, hogy 1990-ig hazánk lakossága — a szélsőséges szórványtelepüléseken élők kivételével — egészséges, vezetékes vízzel legyen ellátva. A csatornahálózat építésével úgy kell előrehaladni, hogy ugyanerre az időre a lakosság mintegy háromnegyede csatornázott területen éljen. Olyan nagylétesítmények kerültek a megvalósítás stádiumába, mint a Kiskörei és a Csongrádi Vízlépcsők, valamint a Csehszlovákiával közösen épülő Nagymaros—Gabcsikovói Vízlépcsőrendszer. Épül országunk regionális vízellátó rendszerhálózata, és nem is túl távoli jövőben hozzá kell kezdeni a Duna—Tiszacsatorna építéséhez és a Dráva csatornázásához. Fontos szemléletváltozás korszakát is éljük: az extenzív vízgazdálkodással szemben egyre jobban erősítenünk kell tevékenységünk intenzív elemeit, a vizek természetes lefolyásának műszaki szabályozását, a vízkészletek védelmét és egyidejű növelését, ezekkel egyidőben a vízigények ésszerű szabályozását. A társadalmi-gazdasági fejlődés kedvezőtlen hatásaként növekvő környezetszennyezés miatt a környezetvédelmi szempontoknak is fokozottan kell érvényesülni munkánkban. A vízminőség-védelem jelentősége egyre nő, egyre szorosabban összekapcsolódik a vízkészlet-gazdálkodás kérdéseivel, közérdekű, társadalmi üggyé válik.