Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

3. füzet - Szesztay Károly: A vízgazdálkodás és vízigény-szabályozás technológiai vonatkozásai történelmi távlatban

A vízgazdálkodás és vízigény-szabályozás 383 nem várt következménye. A víz azért válik az ember és a természeti környezet kapcsolatának egyik legérzékenyebb állapotjellemzőjévé, mert a természeti környezetet úgyszólván minden zugában átjárja és ugyanakkor csaknem valamennyi gazdasági ágazatnak és tevékenységnek is fontos tényezője. A tanulmány első része a technológia és a víz kapcsolatát elemzi négy gazdasági ágazat — az ipar, mezőgazdaság, közlekedés és települések — kialakulásának és fejlődésének történelme alapján. Összefoglaló áttekintéssel és példákkal szemlélteti, hogy sok-sok évszázadon és évezreden keresztül az ember mind a négy ágazatban a természeti adottságok és a megújuló erőforrások minél teljesebb kihasználására törekedett. Ebben a vonatkozásban a víznek kulcsponti szerepe volt a faluközösségek és az ezekből kifejlődött városállamok és birodalmak folyami civilizációjának kialakulásában (elsősorban az élelemtermelést előmozdító és fokozó vízrendezési és öntözési munkák, továbbá a közlekedést és kereskedelmet elősegítő víziúthálózat által), majd később a vízi kerekek és a vízi erőművek útján az ipar kialakulásában és fejlődésében is egészen a jelen évszázad első évtizedéig. Az utóbbi évtizedek technológiai és ipari forradalmai ezt a helyzetet gyökeresen megváltoztatták. A rendkívül nagy mértékű és alacsony hatásfokú energiatermelés és energiafelhasználás vált a gazdasági fejlődés uralkodó vonásává. Ugyanakkor inind az energiatermelésben, mind az erre épülő ipari, mezőgazdasági, közlekedési és települési technológiákban három vízügyi vonatkozásban rendkívül jelentős változás következik be: 1. a megújuló természeti készletekről egyre nagyobb mértékben áttérnek a meg nem újuló természeti készletek felhasználására; 2. a zárt ciklusú folyamatokat növekvő mértékben váltják fel a nyílt ciklusú folyamatok (amelyek által óriási mennyiségű hulladékanyag és hő kerül a vízi környezetbe); 3. számos olyan kémiai vegyületet állítanak elő és juttatnak hulladékként a vízi környezetbe, amely természetes úton nem keletkezik és nem is bomlik le. A tanulmány második része a társadalmi-gazdasági fejlődés egészét tekintve vázolja a technológia és a víz kapcsolatát. A technológiai fejlődés irányzatváltozásaiban tükröződő szemléleti kérdések rövid áttekintését az energiakészletek és a vízkészletek helyzetének párhuzamba állítása követi. Az energiatermelés mennyiségi korlátainak feloldása a vízkészlet-gazdálkodás és a vízminőség-szabályozás technológiai fejlesztésében is új távlatokat nyithatna meg, de ezeket a lehetőségeket az általánosan elfogadott közgazdasági szemlélet és értékelési rendszer alapján ma még nem lehet szélesebb körben hasznosítani. A vízgazdálkodás technológiai vonatkozásait három csoportban tekinti át a tanulmány: a) a vízszolgáltatás technológiája; b) a vízhasználatok technológiája és с) a vízigényeket megszabó ágazati (termelési) technológiák. A három csoport közös és egymástól eltérő sajátosságainak rövid elemzéséből az a következtetés adódik, hogy a jelenkori vízügyi gondok gyökerei a második és főként a harmadik csoportbeli technológiák fejlődését megszabó társadalmi és gazdasági döntési rendszer sajátosságaira vezethetők vissza. Ahhoz, hogy ezekben a döntésekben a vízi környezet adottságait az össztársadalmi érdeknek megfelelően lehessen figyelem venni, a vízhasználat-szabályozás és a vízigény-szabályozás fogalomkörének és eszközrendszerének kifejlesztésére és széles körű alkalmazására van szükség. Technológiai vonatkozásban ezt a helyi adottságok gondos mérlegelésével készülő helyzetfeltáró áttekintések és esettanulmányok segíthetnék elő. Ezekben a korábbi eredményekhez kapcsolódó tanulmányokban a vízminőség-védelem és a vízkészlet-gazdálkodás szempontjából legfontosabbnak látszó ipari, mezőgazdasági, közlekedési és lakóhelyi