Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

3. füzet - Szesztay Károly: A vízgazdálkodás és vízigény-szabályozás technológiai vonatkozásai történelmi távlatban

A vízgazdálkodás és vízigény-szabályozás 363 beötlőbb jellemzőjeként az energiaigény ugrásszerűen (1925 és 1968 között világátlagban évi 6%-kal) növekedett, ugyanakkor az energiatermelésben a vizerő-hasznositás azelőtt döntő szerepe jelentéktelenné (világátlagban mintegy 6%-nyira) zsugorodott (Freeman, S. D., White, G. F. et al 3. és 72.'old.). — A fizikai energiahordozók (víz, szél) helyettesítése kémiai energiaforrásokkal (szén, olaj, atom) és ezzel átmenetileg korlátlannak tekinthető és olcsó energiaellátás megvalósítása vízgazdálkodási szempontból két vonatkozásban is döntő fontosságú tény: a) A felhasznált és a hulladékként elvesző hőenergia igen nagy hányada közvetlenül vagy közvetve a folyókba, tavakba és óceánokba jut és hőmérsékleti szennyeződés útján nagymértékben hozzájárul a vizek minőségének az iparosodással jelenleg világszerte együttjáró leromlásához és a vízi élővilág károsodásához és pusztulásához. b) Ugyanakkor az energiaellátás fizikai korlátainak feloldása a vízkészletgazdálkodás és a vízminőség-szabályozás előtt is új távlatokat nyithatna meg a tengervíz-sótalanítás, az úgyszólván teljes mértékű víztisztítás, a nagy távolságú vízszállítás, a szivattyús víztározás, a nagy mélységből történő vízkitermelés, és más nagy energiaigényű technológiai megoldások széles körű alkalmazása útján. Ezzel kapcsolatban azonban hangsúlyozni kell, hogy a jelenlegi és a belátható jövőben várható energiaárak mellett és az iparosodott országokban ez idő szerint elfogadott közgazdasági szemlélet és az erre épülő ráfordítás: megtérülés számítási módszerek tükrében ezeknek a vízgazdálkodási technológiáknak a kiterjedt alkalmazása következetesen a „nem gazdaságos" vagy „nem hatékony" fejlesztési lehetőségek kategóriájába kerül. Számottevő mértékű megvalósításukra — néhány olajgazdag és szélsőségesen száraz éghajlatú vidéktől eltekintve — ma még nincs példa. — A jelenkori technológiai fejlődés kívánta gyors ütemben növekvő energiafelhasználásnak és járulékos következményeinek hosszú távú folytatódása gyakorlati kérdésként veti fel a föld hőháztartásának és éghajlatának helyi és regionális mértékű befolyásolását. Ebben a sokrétű folyamatrendszerben a hidroszférának és a vízkörforgásnak fontos szerepe van mint egyik hatásközvetítő közegnek és mint területi és időbeli eloszlásában módosulható geofizikai tényezőnek (SMIC 1971, Budiko 1971 — Végül közös nevezőre kerül az energiatermelés és a vízgazdálkodás abban a vonatkozásban is, hogy az alapul szolgáló természeti készletek hasznosulásának — az egyébkénti mai technológiai színvonalhoz viszonyítva — rendkívül alacsony a műszaki hatásfoka: a hőerőművek átlagos hatásfoka ritkán éri el vagy haladja meg a 30—40%-ot, és a legtöbb ipari és mezőgazdasági vízellátó rendszer műszaki hatásfoka ennél is lényegesen alacsonyabb (ENSZ 1976j. A technológia és a víz kapcsolatának alakulását az energiafelhasználás és energiatermelés mértéke és módozata minden valószínűség szerint a jövőben is döntően befolyásolni fogja. Ebben a vonatkozásban az előttünk álló évtizedek fejlődési lehetőségei és társadalmi döntései előreláthatólag a következő három irányzat közötti választás, illetve arány körül fognak csoportosulni: 1. A jelenleg széles körben alkalmazott és előirányzott energiatermelési és -fogyasztási technológiák folytatólagos követése: ebben a fejlesztési irányzatban