Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

2. füzet - Salamin Pál: A síkvidéki területi vízrendezés mai irányai

A síkvidéki vízrendezés 301 3. A vízrendezés automatikus legyen! A táblákon belüli egységes talajfizikai helyzet szükségességének kérdésével nem érdemes külön foglalkoznunk, ez a nagyüzemi, ún. iparosított mezőgazdasági termelés bevezetésének alapvető feltétele. Az ellentmondások felszámolásával kapcsolatban a következőket mondhatjuk: A nedves időszakok vízrendezési feladatait olymódon kell megoldani, hogy ugyanazon a rendezett területen aszályos időben a lehető legtöbb vizet tarthassuk vissza, vagy legalábbis ne engedjünk el sok vizet kihasználatlanul. Ez a szempont rejti magában az említett ellentmondásokat, amelyeknek feloldása elsősorban a mezőgazda feladata. (A vízgazdálkodónak idejében el kell vezetnie azt a vizet, ami a gyűjtőcsatornához lefolyt, leszivárgott, különben hibát követ el, és a lefolyó vizet legfeljebb a vízlevezető rendszerhez szervesen csatlakozó természetes vagy mesterséges tározókban tarthatja vissza.) A belvízrendszer tegye lehetővé az automatikus víztelenedést. Ez azt jelenti, hogy a rendszer úgy működjék, hogy a szélsőségesen nedves időszakokban mind a talajfelszín, mind a talajtest automatikusan adja le a fölösleges nedvességét. Ez nem jelenti a mezőgazda felelősségének a megszűnését a táblák és az üzemi terület vízrendezésénél, sőt az még nő is. Ügy kell a területet - esetleg a vízgazdálkodóval együttműködve — előkészítenie, hogy szélsőségesen nedves időszakokban se kelljen a területre mennie és a „sáros" területen védekeznie! Megemlítünk még néhány üzemi kiegészítő szempontot is: - Elő kell segíteni az üzemi földúthálózat fenntartását jó útmenti víztelenítéssel. esetleg az utak vízvezető árkainak a teljes vízlevezető rendszerbe való céltudatos bekapcsolásával. — Meg kell oldani az üzemi szolgáltató helyek (majorok, mezőgazdasági központok. ÁG-i, tsz-i központok) burkolatlan, de gépekkel még sokszor igénybevett felületeinek a víztelenítését, úgy, hogy ezek nedves időben is használhatók legyenek. S most foglalkozzunk röviden azzal, hogy mik a mezőgazda eszközei a felsorolt feltélelek biztosításánál, illetve a kapcsolatos feladatok megoldásánál. Ezek az eszközök: a) talaj művelés-talajjavítás; b) a talajfelszín alakítása; és c) egyéb mezőgazdasági eszközök (pl. a vakond-drénezés). Vizsgáljuk meg röviden ezeknek az eszközöknek, beavatkozási lehetőségeknek szerepét. a) A talajmüvelés-talajjavíás szerepe Sipos Sándor 1977-ben a „Melioráció Kézikönyvé"-ben így ír: „.4 talajmüvelés helyes rendszerének kialakításával a károkat csak csökkenteni tudjuk" (98. oldal). Ez ugyan igaz, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a csökkentés a vízrendezés egyik legjelentősebb tényezője. A vízrendezési hatás fokozható a talaj fizikai sajátosságainak mély feltárásával, a megfelelő talaj műveléssel és talajjavítással. Itt említjük meg, hogy ha talajjavításról beszélünk, akkor természetesen egyaránt gondolunk annak mechanikai, kémiai, biológiai jellegű műveleteire. A beavatkozások célja, hogy a talaj szerkezetét javítsuk és pórustérfogatát növeljük, illetve vízvezelő-képességél (a beszivárgás sebességét) minél jobban növeljük, mert ezzel érhető el, hogy telíthetjük vízzel az evapotranszspiráció következtében kiszáradt mély talajrétegeket, s hogy a túlzott nedvesség ezen az úton találhatja meg a talaj víztartó teret. Л mélyen elhelyezkedő kiszáradt rétegek csak így kaphatnak