Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)
1. füzet - Szesztay Károly: A vízminőség védelme a vízhasználatok és a vízigények szabályozásával
22 Szesztay Károly lethasználati politika irányelveivel és a Környezetvédelmi Törvény rendelkezéseivel kell szervesen egybeépülnie. 2. A szennyvíztisztító berendezések előírásszerű működésének biztosítása első látszatra az előbbinél lényegesen egyszerűbb és műszakibb kérdésnek tűnhet. Hogy többnyire ez is mennyire összetett, vízigény-szabályozás szintű feladat, jól érzékelhető a berendezések tervezésével és üzemvezetésével kapcsolatos három főbb kívánalom és a nehézségek rövid áttekintésével: a) A tisztítás célszerűen megkívánható mértékének megállapításához a tisztítóberendezéshez érkező szennyvízterhelést és a befogadó patak, folyó vagy tó vízminőségi viszonyait feltáró részletes és megbízható adatokkal megalapozott esetenkénti elemzésekre, gyakran hosszú időt kívánó kísérleti vizsgálatokra van szükség. A legtöbb gyakorlati esetben az adatok mindkét vonatkozásban hiányosak, a vizsgálat elvégzésére és a többnyire gyorsan változó helyzet kívánta időszakonkénti megismétlődésére fordítható idő és kutatói-tervezői kapacitás szűkös; b) A lassan cserélődő és kis természetes asszimiláló képességű állóvizek, és legtöbb felszín alatti vízelőfordulás esetében a szűkös adatok vázlatos áttekintéséből is gyakran megállapítható, hogy hosszabb távlatban a káros mértékű elszennyeződést csak teljes mértékű és biztonságú szennyvíztisztítással lehet megelőzni. Az alkalmazandó módszerek elméleti kidolgozatlansága, a gyakorlatban még le nem küzdött technológiai nehézségek, a tisztítás mértékének és biztonságának fokozásával többnyire rohamosan növekvő költségek, valamint a zavartalan üzem biztosításának napi gondjai miatt ma ezt még világviszonylatban is meglehetősen távoli célkitűzésnek, legalábbis igen-igen ritka kivételnek kell tekinteni; c) Az ugyanazon vízrendszerhez (folyami vízgyűjtő területhez, tórendszerhez vagy talajvíztartó-réteg képződményekhez) csatlakozó valamennyi szennyvíztisztító telep a tisztítás mértéke és biztonsága tekintetében lényegileg egyetlen fizikai készleten osztozik, illetve egyetlen döntésrendszer eleme. A rendszer természetes szennyvízbefogadó és öntisztuló képességének kimerültével minden további (ismert vagy ismeretien, kezelt vagy kezeletlen) szennyvízhozzáfolyást meg kellene szüntetni, vagy pedig az új igényeknek megfelelően a többi hozzáfolyásra nézve előzőleg már kiadott előírásokat esetenként feliil kellene vizsgálni és a telepek teljesítőképességét a tisztítás mértéke és biztonsága tekintetében megfelelően módosítani. A vízrendszerek gyakran rendkívül nagy (sokszor több ország területére átnyúló) kiterjedése miatt ez a feladat még gyakorlati kompromisszum útján is csak az érintett gazdasági-társadalmi és politikai igazgatás hathatós és következetes támogatásával oldható meg. Mind a fenti nehézségek, mind a leküzdésükben nélkülözhetetlen hidrológiai, technológiai, közgazdasági és jogi elemzések irányelvei és módszerei jól tükröződnek a hazai vízminőség-szabályozási mintaterületeken, széles körű nemzetközi együttműködés keretében végzett újabb kutatásokban, amelyekről a Hidrológiai Közlöny 1977. évi 1. és 2. számában jelent meg összefoglaló áttekintés (lásd különösképpen Benedek Pál és tsai., 1977. [47], Bora Gyula— Hock Béla és tsai., 1977. [6], Balázs László és tsai., 1977. [2], Homonnay András 1977. [10]). A vízigény-szabályozás átfogó szemléletével készült a közelmúltban helyzetfelmérő és jövőbe tekintő esettanulmány a kanadai Also-Fraser folyó vízvidékére vonatkozóan (Anthony H. J. Dorcey — Irving К. Fox és társai 1976. [8]). 3. Az előző két pont következtetései már jelzik az irányt a sikeres vízminőségvédelem előfeltételeinek harmadik csoportja felé. Mind a területileg elszórtan, vagy
