Vízügyi Közlemények, 1978 (60. évfolyam)

2. füzet - Kovács György: A síkvidéki vízrendezés és tározás alapelveinek korszerűsítése

A síkvidéki vízrendezés korszerűsítése 213 csapolással süllyesztenünk a rétegsorban tárolt víz zéró túlnyomással jellemzett színijét, ahonnan a növények számára a kapilláris vízemelés már jelentős pótlást nem biztosít. Olyan területeken tehát, ahol a megkívánt mértékű lecsapotással a növények természetes vízellátottságát jelentősen csökkentjük, ezt a hiányt mesterségesen pótolnunk kell, a vízrendezést öntözőrendszer létesítésével kell kiegészítenünk. Ez a követelmény a teljesen arid területeken semmi szokatlan, vagy általánosan nem ismert és elfogadott igényt nem vet fel, hiszen itt mezőgazdasági termelés öntözés nélkül egyáltalán nem valósítható meg. A növények természetes forrásból (csapadék, talajnedvesség, talajvíz) vizet alig kapnak. Az öntözőrendszereket úgy kell méreteznünk, hog}

7 azok a növény teljes vízigényét fedezni tudják. Itt tehát az öntözés az elsődlegesen megvalósítandó tevékenység, és ez mint ok vonja maga után okozatként a lecsapolórendszer építésének szükségességét, mert — amint azt már kifejtettük, és ahogy ezt az arid területek öntözésével foglalkozó alexandriai szimpozion eredményeit összegző SCOPE— MAB — COWAR jelentés is hangsúlyozza — megjelelő vízrendezés nélkül nem védekezhetünk az öntözés környezeti ártalomként jelentkező másodlagos hatásai (az elvizenyősödés és a másodlagos szikesedés) ellen. A vízrendezés tervezése során a lecsapolási szintet olyan mélységben kell meghatároznunk, és a vizet gyűjtő, elvezető elemeket úgy kell méreteznünk, hogy egyben a talajban és a vízben levő sók felfelé való migrációját is megakadályozzuk. Ezzel a talajvíz felől esetleg lehetséges természetes vízpótlást megszüntetjük ugyan, ez a vízmennyiség azonban az eredeti állapotban sem lehetett számottevő, ezért a lecsapolás az öntözővízigényt jelentősen nem növeli. A semiarid területeken, így Magyarországon is, a helyzet az előzőektől alapvetően különböző. Az öntözés itt csak kiegészítő jellegű. A növény teljes vízigényének jelentős hányadát az évek legtöbbjében természetes forrásokból is fedezni tudja. Nedves évben — ha a csapadéknak a tenyészidőn belüli eloszlása is megfelelő — esetleg egyáltalán nem szükséges öntözővíz. Akkor, ha egy-egy rövidebb csapadékmentes időszak jelentkezik olyankor, amikor a növények fejlődése szempontjából a vízhiány kritikus, jelentős terméseredmény-csökkenést okozhat, és a víztartalékok (talajnedvesség, felfelé irányuló szivárgás a talajvízből) sem elégségesek a zavartalan fejlődés biztosításához, aránylag kis öntözővíz adagolásával az optimálishoz közeli termést biztosíthatunk. Aszályos években közelíti csak meg az öntözés jelentősége — és az öntözés vízigénye - az arid teriiletek adottságait. Ennek a kiegészítő öntözésnek az üzeméhez szükséges vízmennyiség tehát évről évre — az időjárási adottságoktól függően — véletlen jelleggel változik és szórása nagy. Az összes kiadagolt. mennyiség lényegesen kisebb, a másodlagos hatások kifejlődése lassúbb. Ezért sokszor nehezebben ismerhető fel az a parancsoló szükségesség, hogy az öntözés bevezetése mint ok maga után kell hogy vonja okozatként a hatékony vízrendezés kiépítését is. A csapadékot általában meghaladó párolgás következtében ezeknek a területeknek talajában átlagosan a sófelhalmozódási folyamat az uralkodó. Az átlag mind időben mind hely szerint értelmezendő. Időben vannak olyan nedvesebb periódusok, amikor a talaj sótartalma átmenetileg csökken, ezt azonban a felhalmozott só mennyiségének növekedése, és a sók — elsősorban a nátrium — felfelé történő migrálása követi. A sódinamika általános trendje emelkedő. A területi átlag úgy alakul ki, hogy vannak olyan területek, ahol hosszú idő átlagában is a beszivárgás az uralkodó vízmozgás a fedőrétegen keresztül, innen azonban a víz oldalirányban áramolva a száraz megcsapolási területek alá áramlik és onnan el-