Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)
3. füzet - Papp Ferenc-Szabó Sándor: A környezetvédelem gazdasági kérdései a vízgazdálkodásban
346 Papp F. és Szabó S. tékű, még akkor is, ha ez aránytalanul nagy gazdasági áldozatot kíván. Vagy pl. abhan az esetben amikor gazdaságtalan környezetfejlesztést hajtunk végre azért, hogy egy város lakóit legalább egy minimális rekreációs lehetőséghez juttassuk. (Leninváros, Paks, Dunaújváros). A környezetvédelmi beavatkozások hatékony megoldását elősegíti az a tény, hogy a környezeti szükségletek egymást nagymértékben helyettesíthető komponensekből (elemekből) tevődnek össze, különösen az emberi környezethasználatok esetében. Megfelelő gazdasági számítási előkészítés után megvan a lehetőség a szükségletet kielégítő, legkisebb ráfordítással járó környezeti elemekből álló struktúra kikeresésére. (Pl. a lakóterületet távolabb telepíteni az ipari szennyezőforrástól; erdővel vagy vízfelülettel ellensúlyozni a környezeti ártalmat, vagy kettő kombinációjával. Települést megkerülő utat építeni, vagy zajcsökkentő védőfásítást létesíteni stb.) A gazdaságilag hatékony megoldások megkeresését megkönnyíti a variánsok kidolgozása. Az egyes variánsokat egymással összehasonlítva lehet az optimálist megközelítő megoldást megtalálni. A környezetet károsító, mai termelési tevékenységek általában olyan, régebben kidolgozott technológiát alkalmaznak, melyek még nem vették tekintetbe a hulladékokkal való gazdálkodás lehetőségét. Ezért a környezetvédelem szemével kell átvizsgálni a termelési folyamatokat és komplex szemlélet alkalmazásával van remény arra, hogy olyan módosítások szülessenek, melyek együttesen alkalmazva gazdaságosabbak, mint a szennyeződés szokásos megsemmisítése, változatlan termelési technológia mellett. Az ilyen megoldásokra különösen technológiai váltás, rekonstrukció során van lehetőség. (Vágóhídi melléktermék készítése, hűtővíz hőenergiájának hasznosítása stb.) A környezetvédelem hatékonyságát jelentősen befolyásolják a környezeti elemek, valamint az irántuk való igények földrajzi megoszlása. A környezetvédelem leghatékonyabb működését regionális rendszerben lehet megvalósítani. Ehhez egy-egy régióba tartozó környezeti elemek és környezethasználók rendszerének kidolgozása szükséges, amihez szorosan kapcsolódik a működés olyan szabályozása, hogy az optimum valóban realizálódjék. 5. A környezetvédelem gazdasági tervezésének főbb szempontjai Környezetvédelmi politikánk fontos elve a tervszerűség és a gazdasági erőforrásokkal arányban levő fokozatosság, amely a környezetvédelemre szánt gazdasági erőforrások leghatékonyabb felhasználását célzó döntéseken alapul. E fontos elvet két területen kell érvényesíteni: a) új beruházásoknál, b) a környezeti ártalmaktól szennyezett területek fokozatos felszámolásánál. Új beruházásoknál következetesenek kell lenni abban, hogy a beruházási programok vegyék figyelembe a közvetlen, vagy közvetett környezeti kihatásokat. (Ezt teszik pl. a Dunántúli Gyűjtőerőmű beruházásánál). A környezetvédelmi előírások be nem tartása, elhanyagolása esetén az új üzemek ne kezdjék meg működésüket azon a címen, hogy nélkülözhetetlen árut termelnek, vagy fontos nemzetközi kötelezettséget teljesítenek. A környezetvédelmi érdek, oly fontos népgazdasági és össztársadalmi érdek mint a valós, ,,vagy olykor vélt gazdasági érdek". Az össztársadalmi érdekkel egyező tervszerűséget a területfejlesztési döntéseknél jobban kell érvényesíteni.