Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

4. füzet

Megemlékezések 507 dának, melynek legjelesebb tagjai Lampl Hugó, Németh Endre és Trümmer Árpád voltak. A tervek valóraváltása Lamplra várt. Az ország ez időben egyetlen önálló vízügyi intézménye — joggal az Országos Vízügyi Hivatal egyik előfutárának tekinthető — Országos Öntözésügyi Hivatal kiváló műszaki együttesének élén, a kor maradisága, reakciós politikája ellenére, a nehézségekkel, gátló körülményekkel megküzdve, megalkotta a Tiszántúl öntözését megalapozó, ma is korszerű műveket. Irányításával épült meg a tiszafüredi, hódmezővásárhelyi, körösvölgyi öntözőrendszer, a Békésszentandrási Vízlépcső, a Hortobágyi árvízkapu, a tiszai nagy öntözőrendszer főcsatornájának, a Keleti Főcsatornának Hajdúnánás és Balmazújváros közötti 25 km hosszú szakasza. Rátermettségére és leleményességére jellemző, hogy az öntözés mielőbbi bevezetése érdekében a nagy öntözőművek, duzzasztók hosszabb időt igénylő megépítéséig ő javasolta az úszó szivattyúművek alkalmazását a Tiszából történő vízkivételre. Előretekintő szemléletére jellemző, hogy már ekkor foglalkoztatja a tározás, a vízpótlás, az öntözés nagyarányú kiterjesztéséhez szükséges vízkészlet biztosítása, a vízkészlet-gazdálkodás. E gondolat és a vízerőliasznosítás sugallta a Tisza felső vízgyűjtő területén létesítendő hegyvidéki tározórendszer koncepciójának kidolgozását is. Az öntözést a maga teljességében, mint a belterjes gazdálkodás magas fokát tekintette. Sohasem szűkítette le tisztán mérnöki alkotásokra, öntözőművekre, duzzasztókra, csatornákra. Amikor az öntözést szorgalmazta, nem pusztán a növényzet mesterséges vízellátására gondolt, hanem ezt beágyazta a fejlett mezőgazdasági termelés és a komplex vízgazdálkodás rendszerébe. Az öntözés hasznosságát az Öntözésügyi Hivatal által létesített mintakísérleti öntözőlelepek gazdálkodásának eredményességével a gyakorlatban bizonyította. E telepek egyben az öntözési szakismeretek elsajátításának kiváló iskolái voltak. Hitt egy jobb kor eljövetelében, melynek alapját „a munka és a gazdasági haladás fogja alkotni" — ahogyan 1936-ban a mezőgazdasági vízrendezési és vízhasznosítási munkák múltjáról és jövőjéről megjelent tanulmányában írta. És amikor ez a jobb kor a felszabadulással beköszöntött, a felszabadult ország első nagy történelmi jelentőségű tettét, a földreformot örömmel üdvözölte. Meggyőződéssel hirdette, hogy az „öntözéses gazdálkodás a földreform végrehajtásával még fokozottabb jelentőségűvé vált". 1946-ban még az újjáépítés legközvetlenebb teendői kötötték le az ország erőit, de Lampl már a vízgazdálkodás napirenden levő feladatain túlmutatva távlati terveket dolgoz ki. Az életképes kisgazdaságok megalapozását tekintette ekkor a vízgazdálkodás legfőbb feladatának, ugyanakkor már előre nézett és a ,,szövetkezeti tömörülést" az eredményes gazdálkodás egyedül célravezető módszerének tartotta. Anélkül, hogy járatos lett volna a társadalomtudományokban, jó gyakorlati érzéke vezette, amikor a fokozatosságot ajánlotta, amelyhez az öntözőrendszereken belül létesítendő öntözőgépeket kölcsönző és szaktanácsadó kirendeltségek is hozzájárulhatnak. Tulajdonképpen ez a szándék indította, amikor a mai korszerű vízgépészeti gyár elődjeként felállított Kunhegyesen egy szivattyújavító és -kölcsönző üzemet. Gazdag szakirodalmi tevékenységét magasrendű tudományos színvonal, ugyanakkor a közérthetőség, az egyszerűség, a szabatos stílus, a világos érvelés, meggyőző erő jellemezte. Sajó Elemérrel együtt a betonról írt összefoglaló művét a hazai vízépítés és anyagvizsgálat története méltán tartja számon. Munkásságának elismeréseképpen és „A munkagödrök víztelenítése talajvízszint-süllyesztéssel" című