Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

3. füzet - Dávid László-Duckstein, Lucien: Vízgyűjtő fejlesztési alternatívák értékelése költésg-hatékonyság elemzéssel

Vízgyűjtő fejlesztési alternatívák 349 öntözés 40 in, lakossági vízellátás 60 ni, ipar 30 m, egyéb 15 m. E fajlagos igényeket megszorozva az I. táblázatban feltüntetett a 2030-ra vontkozó mennyiségekkel, kapjuk a 35 m értékű súlyozott átlagos emelési magasságot. 2. Nem fogyasztó vízhasználatok. Három szakágazatot különböztetünk meg ebben a csoportban: a vízerő-hasznosítást, a hajózást és az üdülést. A vlzerő-hasznosítás fejlesztése során az alábbi előírásokat kell figyelembe venni: a) a kialakítandó rendszer legalább évi 1 milliárd kWh értékű csúcsenergiatermelést tegyen lehetővé; b) minimalizálja a különbséget a rendszer működéséhez szükséges összes energia és a rendszer által termelt csúcsenergia között. A hajózási igények növekednek a tervezési időszakban. Az előírások a következők: 300 hajózható nap évente, minimálisan 3 m vízmélység, 1000 km hajózó út, amelyből 500 km 1300 tonnás uszályok számára kell alkalmas legyen, a többi kisebbek számára. A víziutak hajózhatóvá tételéhez szükséges energiát, a fogyasztó vízigények magukban foglalják. Az üdülés, amely 2030-ra egyik legfontosabb vízhasználat lesz, 5000 km partvonalat és 50 000 ha vagy annál nagyobb vízfelületet igényel. B) Árvízmenlcsítés. Tervek szerint 2030-ban, 3,5 millió ember él az árvíztől veszélyeztetett területen. Figyelembe véve a védett területek gyorsan növekvő értékét, a fejlesztésnek az egész terület átlagában legalább az 50 éves árvizek ellen kell kielégítő biztonságot nyújtania. Az árvizek és a művek védőképességét valószínűségi eloszlásfüggvényekkel jellemezhetjük (Bogárdi, 1972). G) Belvízrendezés és használtvíz-elhelyezés. A belvízrendezés célja a talaj vízállapotának és sótartalmának optimális szabályozása. Az öntözés csurgalékvizeit részben újra hasznosítják, részben a vízfolyásokba vezetik. Az előírások a következők: lecsapolt terület 15 000 km

2, a belvizeket átlagosan 10 nap alatt kell levezetni, az energiaigény 3 m, amelyet az öntözési vízigény tartalmaz. A mezőgazdasági vízszennyezést (állattartó telepek, öntözés, peszticidek stb.) szabályozni kell. A W mennyiségű szennyvízkibocsátás, amelyet el kell helyezni, normál eloszlással jellemezhető. Középértéke 13,4 km

3/év, szórása 4,0 km

3/év (2. ábra). A szennyvízkibocsátás egy részét (R) a hasznosítható vízkészletek növelése céljából újra kell hasznosítani. D) Az erőforrások hasznosítása. A figyelembe vett erőforrások : a víz, energia, munkaerő, anyagi eszközök, valamint a föld- és az erdőterület. A vízkészletek 90—95%-ban a vizsgált területen kívül erednek. A fejlesztés szempontjából figyelembe vehető évi átlagos természetes lefolyás a Tisza vízgyűjtőjéből 15 km

3, amely a Duna vízgyűjtőjéből évente mintegy 10 km

3 nagyságú természetes lefolyás átvezetésével növelhető. E mennyiségek teljes mértékű hasznosíthatóvá tétele érdekében a tiszai lefolyás esetén 7,2 km

3, a dunai esetén pedig 5 km

3 felszíni tározótér létrehozására van szükség. Alternatívaként egyenértékű tározótérfogat hozható létre a felszín és a felszín alatti tározás együttes alkalmazásával. A már létező felszíni tározótérfogat 0,3 km

3. A fenti tározási szükségleten túl megfelelő vízszállító és elosztó létesítményrendszert is ki kell építeni. A nemzetközi együttműködés érdekében minimálisan 8,0 km

3/év értékű vízleadást (7.) kell biztosítani a rendszerből a lejebb fekvő vízhasználatok számára. Az L értékű vízelhasznáiás készletveszteségként van figyelembe véve, amelyet minimalizálni kell. Az alapvető fontosságú lefolyásszabályozás (tározás és vízátvezetés) energiaszükségletét az A.l. fejezetben említett szolgálatás érdekében szükséges energia-