Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

3. füzet - Szesztay Károly: A vízigény-szabályozás körvonalai

328 Szesztay Károly vezési módszereinek és intézményi feltételeinek kibontakozásával egyre jobban tágul a vízgazdálkodás tevékenységi köre és felmerül a vízigények és vízhasználatok tartalmi (technológiai, gazdasági) vizsgálatainak szüksége. Ezzel megnyílik a fejlesztés második szakasza, amely célkitűzéseit nem a vízszolgáltatás növelésével, hanem a szolgáltatott víz hatékonyabb és takarékosabb felhasználásával valósítja meg. Ahogy közeledik a szabályozással növelt vízkészlet kihasználásának felső határa, fokozatosan nagyobb és nagyobb jelentősége lesz a vízgazdálkodási tevékenységek e második csoportjának, és — a vízkészletnöveléshez, a hatékonyabb vízfelhasználáshoz, illetve az élővizek védelméhez szükséges ráfordítások további növekedése nyomán — a vízgazdálkodás fejlesztésének feladatává és feltételévé válik a tevékenységek harmadik csoportja, a vízigény szabályozás. Ezen a szinten a vízgazdálkodási tevékenységek egyre fokozódó mértékben a vízigények nagyságának, továbbá területi és ágazatok közötti megoszlásának befolyásolására és szabályozására irányulnak. Ennek megvalósításaként a vízkészletek terüleíi eloszlása és minőségük megóvása a regionális és ágazati tervezés egyik tényezőjévé és központi jelentőségű igazgatási feladattá válik. A tevékenységek alapkoncepciójának és célkitűzésének három fejlődési fokozata — amelyet az előző bekezdések elsősorban az aktív vízgazdálkodás (vízhasznosítás) oldaláról vázoltak — lényegileg a passzív vízgazdálkodás (vízkárelhárítás) területén is nyomon követhető. Az elmúlt évtizedek gazdasági és technológiai fejlődésének irányzatát és ütemét tekintve a vízigényszabályozás megvalósítása gyakran nem a vízhasználatok növekedése, hanem a hasznosítható vízkészleteknek a szennyeződés okozta gyors csökkenése miatt vált és válik szükségessé. A gyors iparosodás és a mezőgazdaság vegyszerhasználatának nagymértékű növekedése lényegében véve azért vezetett gyakran a hasznosítható vízkészletek aránytalan és szükségtelen mértékű leromlásához, mert a vízgazdálkodás tervezési és igazgatási tevékenységei az első vagy a második szinten találták szembe magukat olyan feladattal, amelyet eredményesen csak a harmadik szinten lehet megoldani. A három fokozat teendői között lényeges tartalmi különbségek vannak. A vízszolgáltatás (vízfeltárás, vízkitermelés és vízszállítás) bővítésének alternatívái lényegében véve a hidrológia és a vízépítéstan szakterületén belül maradnak. A második fokozatban a hatékony és takarékos vízfelhasználás alternatívái már lényegesen tágabb körű ismereteket, kívánnak. A figyelmei érdemlő alternatívák körének áttekintéséhez és a társadalmi-gazdasági célkitűzéseket kielégítő megoldás kiválasztásához itt már ismerni kell a vizet felhasználó és a vízzel kapcsolatos szolgáltatásokra támaszkodó tevékenységeket és termelési folyamatokat is. Az egyes fogyasztó helyeken belüli vízkormányzás és vízkezelés hatékonyabb és takarékosabb alternatíváit csak szorosan ezekhez illeszkedve lehet megtalálni és megvalósítani. A vízgazdálkodás harmadik szintjén még ennél is lényegesen tágabbra tárul a szükséges alaptudományok és szakismeretek köre. A figyelmet érdemlő vízgazdálkodás-fejlesztési koncepciókat ezen a szinten az érintett főbb ágazatokéval együttesen, illetve azokkal szoros kölcsönhatásban kell kialakítani. Nyilvánvaló, hogy ehhez döntési szinten a regionális és az országos fejlődés egészének tervezésében és kialakításában hatékony részvételre, elemzési szinten pedig az alap és alkalmazott tudományok úgyszólván minden ágat érintő kutatói-tervezői együttműködésre van szükség.