Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

314 Ismertetések A környezetvédelmi (kv) törvény a víz és levegő elszennyezését, valamint a zaj­ártalmat hivatott kiküszöbölni, illetve csökkenteni. A kv. törvény alkalmazható a szennyvíz, szilárd anyag, vagy gáz kibocsátására a földről, épületekből, vagy más létesítményekből a vízfolyásokra, tavakba vagy egyéb vízterületre szennyezést okoz, továbbá a földhasználatra, építményre, vagy egyéb létesítményre, amely a környezetben zavart okoz, mint a levegőszennyezés, zaj, rezgés, fény, vagy egyéb, még ha ez véletlenszerű is. A kv. törvény fő része azokkal a feltételekkel foglalkozik, amelyek mellett szennyező tevékenység lebonyolítható. Alapelv, hogy ilyen környezeti ártalmakat oly mértékig kell elkerülni, amennyire gyakorlatilag csak lehetséges és a nem feltétlenül szükség­szerű szennyezést nem szabad semmi körülmények között sem megtűrni. ,,Bárki, aki szennyező tevékenységet folytat vagy folytatni szándékozik kötelezendő, hogy védelmi intézkedéseket tegyen, a vállalkozásban köteles eltűrni megszorításokat és meg kell tennie minden más megelőző intézkedést, amely ésszerűen megkövetelhető az ártalom megelőzésére vagy kijavítására" mondja a Törvény 5. §-a. A környezetvédelmi tevékenység kötelezése azon alapul, hogy műszakilag mi lehetséges, azaz a műszakilag leghatékonyabb berendezéseket és módszereket kell alkalmazni, amelyek a kérdéses területen rendelkezésre állnak. így a környezetvédel­mi műszaki fejlődést állandóan figyelemmel kell kísérni. Környezeti ártalmat okozó tevékenység — főleg, ha ez a lakosság nagy tö­megeinek életviszonyait jelentősen érinti — csak akkor engedélyezhető, ha hasznos­ságuk egyensúlya az ártalommal és megelőző tevékenységgel egyértelműen bizo­nyítható. A környezeti ártalmat okozó létesítményekhez engedélyt kell kérni, kisebb jelen tőségűeknél a megyei adminisztrációhoz való bejelentés is elégséges. Hasonló eljárás kell fejlesztésnél vagy átalakításnál is. Az engedélykérésre kötelezett üzemeket a környezetvédelmi rendelet írja elő. Eszerint például engedélyköteles minden 200 lakosnál többet ellátó szennyvízcsatorna vagy tisztítótelep. Az engedély bírósági döntéssel egyenértékű. Az engedélyező hatóság a Királyi Környezetvédelmi Hatóság. Az Országos Kör­nyezetvédelmi Hivatal anyagi támogatásával megvalósuló létesítményeknél, ame­lyekhez úgyis előírásokat adnak, engedélyezési eljárás alól felmentés adható. A hatósági eljárás többek között kiterjed a védelmi intézkedést igénylő esetek felderítésére, a zavaró források felülvizsgálatára és a védelmi intézkedések kötelezésé­re. Az Országos Környezetvédelmi Hivatal felelős a központi ellenőrzésért, koordiná­cióért, irányelvek és utasítások kiadásáért. A napi eljárásokat a megyei adminisztrá­ció látja el, amely felelős a megyék területén a környezeti helyzet folyamatos ellenőrzésért. Ahol környezeti ártalmat észlelnek, az eljáró hatóságnak először tárgyalás révén a megjavítást kell elérnie, azonban vannak egyéb szankciók is a szennykihelyezésre, mint például a Királyi Környezetvédelmi Hatóság vizsgálata, amely a szennyező tevékenység megtiltására vagy védelmi intézkedések előírására vezethet. A Törvény főfeladata a társadalmi közösség érdekeinek védelme, de tartalmaz lehetőségeket a magán eljárásokra is. Magánjogi bírósági eljárás keretében minden szenvedő léi érvényesíttetheti jogait: eltiltást, védelmi intézkedések előírását, illetve kártérítést. Kártérítés akkor is érvényesíthető, ha a szennyezéskibocsátó engedéllyel rendelkezik. A környezetszennyező tevékenységért pénzbüntetést, vagy 1 évig terjedő börtönbüntetést lehet kiszabni. Az egészségre és környezetre veszélyes termékek ellenőrzését, szállítását, kezelé­sét, alkalmazását, raktározását stb. szintén törvény írja elő. Királyi rendelet értelmében kommunális szennyvíztisztító telep építésére a költ­ségek 30 —50%-át kitevő állami támogatás adható. Ipari létesítményeknél atámogatás mértéke, főleg korábban létesült műveknél, 25 — 50% lehet. Hulladékanyagok ke­zelését ellátó telepek létesítéséhez egészen 50%-ig terjedő támogatás adható. Mező­gazdasági szennyezések megszüntetéséhez 25%-os állami támogatást lehet adomá­nyozni. A Környezetvédelem adminisztrációját a Földművelésügyi Minisztérium felügye­lete alatt működő Országos Környezetvédelmi Hivatal látja el. A Minisztériumban működik a Környezeti Tanácsadó Bizottság, amely a Kormány tanácsadó szerve.

Next

/
Thumbnails
Contents