Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

298 Hazslinszky Tamás II. táblázat Különböző fafajok transzspirációja mm-ben Fafaj Az erdő-állomány évi ha-onkénti transzspirációja Fafaj Iyanov Kirwald Polster 1 Göhre Pisek Fafaj szerint Nyír 25 éves 335 430—480 350 Bükk — 25p—300 320—370 — 230—250 Tölgy — — — 375 — Vörös fenyő — 680 460—580 — 290—400 Lucfenyő — 300—320 390—450 — 250 Erdei fenyő 10 éves 200 33 eves 361 65 éves 212 120—300 240—300 365 310 80 éves 212 150 éves 203 élénk vitát váltott ki. Nem kisebb dologról volt itt szó, mint arról, hogy a vízgazdálkodásilag súlypontos iparvidékeken indokolt-e egyáltalában az erdők fenntartása, mert — egyes kutatók szerint — az erdő saját vízfogyasztása olyan nagy, hogy nem tud a környezetnek vízfelesleget átadni. Az egyes fafajok transzspiráeiójára vonatkozó mérések és becslések közötti nagy eltéréseket a II. táblázat szemlélteti. Niewolta liziméteres kísérletei szerint az átlagos párolgás a lomblevelű erdő esetében 496 — 525 mm, tűlevelű állománynál 520 — 609 mm. Számtalan vizsgálat eredményeiből leszűrhető, hogy a szárazságtűrő fajok is 100 mm-nél több vizet párologtatnak el. A tölgy, bükk, erdei fenyő, lucfenyő transzspirációja 250 — 350 mm körüli, míg a nyíré, nyáré, vörös fenyőé a 400 — 600 mm-t is eléri hektáronként. Ezek az értékek a fejlődésük csúcsán — 30 —40 év — levő erdőkre vonatkoznak, a fiatalabb és idősebb állományok ennél jóval kevesebbet párologtatnak el. Meg kell jegyezni azt is, hogy a fák a felvehető nedvességhez kiválóan alkalmazkodnak, s pl. szárazabb körülmények között kisebb lomb- (azaz párologtató) felületet alakítanak ki [2] |3] [13]. Ugyanakkor azonban vízben gazdag körülmények között az átlagosnál lényegesen többet képesek elpárologtatni. Példaként megemlíthetjük az amerikai Coweeta kísérleti területen végzett vizsgálatokat, ahol egy vízfolyás mentén települt fákat és bokrokat eltávolították a tenyészidőszakban, s a lefolyás 12%-os növekedését észlelték. Az eltávolított növényzet a vízgyűjtő területnek mindössze 12%-át tette ki. Más kutatók vizsgálatai megerősítették ezeket az eredményeket. c) Beszivárgás Az erdőtalaj által felvett víz mennyisége függ az állományok fa- és cserjefajok szerinti összetételétől, záródásától, talajának állapotától, mélységétől és az erdő megfelelő kezelésétől. Az erdőtalajt a fák gyökerei egyenletesen és mélyen (2 — 3 m) átjárják, s lazán, a víz számára átjárhatóan tartják. Az erdőtalajok vízbefogadó képessége és a beszivárgás sebessége jelentős. Számos kísérlet alapján megállapítható, hogy az erdőtalajokba való beszivárgás sebessége többszöröse, ill. több százszorosa pl. a régi talajokénak. Kirwald kimutatta, hogy 100 mm csapadék az erdőterületen 1 — 2 perc alatt, füves réten 5 perc alatt szivárog be. Ugyanez a csapadékmennyiség fákkal tarkított területen 11 — 43 perc alatt, legelőn pedig 3 óra alatt nyelődött el. Más vizsgálatokból származó eredményeket a III. táblázatban mutatunk be. A beszivárgás függ az erdőt alkotó fafajok gyökérzetétől is. A gyökerek mellett ugyanis a talajfelszínre kerülő víz gyorsabban a mélybe jut, mint a gyökérrel át nem szőtt talajban. A gyökérzet sűrűsége, kiterjedése elősegítője, de akadályozója is lehet