Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

1. füzet - Lorberer Árpád: Salgótarján vízellátásával kapcsolatos hidrogeológiai és vízkészlet-gazdálkodási vizsgálatok

Salgótarján vízellátásával kapcsolatos vizsgálatai 99 hozamcsökkenéseket és egyéb károsodásokat is eredményezett, azért műszaki-gazdaságossági szempontból döntő jelentőségű. A lehetséges maximális utánpótlódás, a kitermeli vízmennyiségek (1. 5. ábra), valamint a kutak egymásra hatása és a statikus készletfogyasztás figyelembevételével a területen a ténylegesnél nagyobb vízszintsüllyedéseknek kellett volna bekövetkezniük. Az eltérés egyik oka, hogy a (2) egyenlet alapján csak vízszintes irányú utánpótlódást lehetett figyelembe venni, holott a kőzettömegben természetes állapotban is íérbeli áramlások lépnek fel, amelyeket a megcsapolási adottságok tovább növelnek. Ez az elhanyagolás azonban önmagában nem ad kielégítő magyarázatot arra, hogy Salgótarján belterületén, a Tarján patak vonalában, a sűrű kúttelepítés ellenére is csak 30 m körüli értékű a nyugalmi szintek csökkenése. Mivel ez a területrész egybeesik az utóbbi években elszennyeződött, vegyes oligocén- és miocéneredetű vizet szolgáltató síküveggyári, „vágóhídi stb. kutak területével, ezért feltételezhető, hogy valamilyen járulékos (szennyező) utánpótlódás lépett fel. 5. A mélyfúrású kutak elszennyeződésének vizsgálata A területen az 1960-as évek végén bekövetkezett „öregségi víz"-eredetű szennyeződések arra figyelmeztettek, hogy az egyes víztartó képződményeket nem lehet egymástól függetlennek tekinteni. Ugyanerre az eredményre vezetett az oligocén homokkőösszlet hidrodinamikai viszonyainak vizsgálata is. Ha különböző korú víztartók között fellépő bonyolult kölcsönhatásokat is figyelembe akarjuk venni, akkor a természeti adottságok mellett vizsgálnunk kell az emberi beavatkozás különböző formáit is, amelyek nemcsak térben, hanem időben is igen eltérőek voltak. Ha a terület adottságaira vonatkozó ismereteink és a mérési adatok alapján olyan elméleti modellt tudunk meghatározni, amely megfelelő pontossággal tükrözi az adott vízkészlet-gazdálkodási rendszerben lejátszódott folyamatokat, akkor a modell működése alapján megbízható irányítási algoritmus dolgozható ki a szükséges tervszerű beavatkozásokra vonatkozóan, amelyek a rendszer optimális üzemét biztosíthatják (Vemuri, U. N.: 1970). Elméletileg a Salgótarján környéki vízkészlet-gazdálkodási komplexum egy nemlineáris, idővariáns, fizikailag megvalósítható, véges memóriáfú rendszermodellel enne jellemezhető. A területen 1867-ig, a szénbányászat megindulásáig tartott a zavartalan ternészetes állapot, amikor a felszín alatti víztartók megcsapolásait kizárólag a források •s a felszíni vízfolyások jelentették. Az 1920-as évek végéig az emberi beavatkozás okozatosan kiterjedt a felszíni és felszínközeli vízkészletekre, vízkivételek és zennyezési gócok alakultak ki, a szénbányászat egyre nagyobb mértékben megváloztatta a miocén víztartók vízforgalmát is. Az oligocén homokkőösszletre a bályászati víztelenítés csak közvetve lehetett hatással: egyes helyeken megnőtt a zéntelepes összletbe átadódó víz mennyisége. A mélyfúrású kutak számának szaporodása kezdetben egybeesett a széntermeés nagyarányú növekedésével, sőt a vízemelések volumene még a termelés csökkeése idején is viszonylag jelentős maradt. Ez az állapot az 1950-es évek végéig állt 2Ш1. A bányavíztermelések a miocén rétegvizek eredeti nyugalmi nyomásállapotát Tősen lecsökkentették, minőségüket megváltoztatták (folyamatosan szennyezték) és a