Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)
1. füzet - Lorberer Árpád: Salgótarján vízellátásával kapcsolatos hidrogeológiai és vízkészlet-gazdálkodási vizsgálatok
96 Lorberer Árpád, 1972). A differenciálegyenlet megoldásaként a vízszintes irányban átáramló dinamikus készlet fajlagos értékére az alábbi összefüggést kapjuk: f/di n [ m 3/sec/m] = m L • Iq -i-n o l+ T 2-fï-n m (2) ahol m 1 az ún. „homokosodási szintek" együttes vastagsága m-ben, k 1 az átlagos szivárgási tényezőjük m/sec-ban, n m a homoklencsék elsődleges, szemcsés porozitású (n 0 1< 1); T 2 a hasadékoknak a vizsgált kőzetszelet teljes M vastagságára vonatkoztatott vízvezetőképességi (transzmisszibilitási) tényezője m 2/sec-ban, n ( a ugyancsak a teljes szelvényre vonatkoztatott másodlagos, hasadékos porozitás, i pedig a piezométer-felszín átlagos esése a vizsgált szelvényben. Az alapul vett egyenlet tehát lényegében a Darcy-törvény módosított alakjának felel meg, amelynél elhanyagoltuk az összlet tömörebb, agyagos szintjeinek elsődleges porozitását (n 1 0 értékét), mert a 4—5[JL-nál kisebb pórusokban és résekben a víz csak molekulárisán kötött állapotban található (vö.: Böcker T. 1971). A számítást a medence hidrosztatikus nyomásállapotú peremére, a fedetlen homokkőterület határára végeztük el, ahol függőleges vízforgalom nem mutatható ki. Az összlet felső 250 m vastag részének 1 km széles sávjára átlagosan 765 I/perc/km érték adódott, ami jól egyezik a „mátraszelei" vízmű kútjainak próbaszivattyúzási adataiból számított 750 l/perc/km-es értékkel. Az egybeesés főleg azzal magyarázható, hogy a figyelembe vett vízszintesés azonos volt a kutak környezetének tényleges esésével (2,5-10~ 3: lásd 6. ábra), amelyek szintén közel esnek a semleges zónához és több közülük hasadékot csapol meg. A kettős porozitású víztárolók hidraulikai jellemzőiből (Vendl A.: 1929; Böcker T.: 1971; Lorberer Á.: 1975) pedig — a (2) egyenletből is beláthatóan — következik, hogy dinamikus készlettel szinte kizárólag csak a nagyobb kőzetrések rendelkezhetnek, amelyekben fennáll a turbulens vízmozgás lehetősége. Fentiek alapján a gazdaságos és a műszakilag célszerű kúttelepitésnek a terület vízvezető vetőihöz kellene igazodnia. Ezt a követelményt a meglevő kutak többsége nem elégíti ki, mivel az „önálló vízföldtani egységek" elvén alapuló vízbeszerzési szemlélet elsősorban a nagyobb „porózus lencsék" feltárására irányult. Az egyes szerkezeti egységeket és „homokosodási szinteket" egymástól függetlennek tekintve nem törődtek a kutak távolságával sem, az egymásrahatás bekövetkezését azzal kívánták elkerülni, hogy különböző mélységű kutakat létesítettek, más-más homokszintet kapcsoltak be. Az ilyen „kútpárok" esetében az interferencia elkerülhetetlen, és törvényszerűen a mélyebb kút szolgáltatja a nagyobb hozamot, mert a függőleges áteresztőképesség a megcsapolási mélység növekedésével nem csökken olyan mértékben, mint a vízszintes komponens (Saad, K. F. : 1967). Az eredeti természetes vízcirkulációval is rendelkező és szerkezetileg tagolt kettős porozitású homokkőösszletet az egyes vízkivételek — a szakaszos szűrőzés miatt — >,nem teljes к út"-ként csapolják meg, emiatt a víztermelés során a kutak környezetében igen bonyolult térbeli szivárgásállapot lép fel. A „mátraszelei úti vízmű" környezetében végzett közelítő hatástávolság-számítások szerint minimálisan 1500 m-es kúttávolság lenne szükséges az interferencia kiküszöbölésére. A tényleges telepítési távolság viszont csak kb. 300 m, sőt a 4. és 5. sz. kutakat ugyanarra a hasadékra is mélyítették, közvetlenül egymás közelébe — s így a megcsapolási szintek különbsége ellenére sem tarthatók üzemben együttesen.
